Ukrajnától a Párizsi medencéig

Előszó

A könyv szerzője élményeit mint az 1944 januárjában mozgósított 1. magyar hadsereg kötelékében harcoló fogatolt tüzérek tartalékos hadnagya élte át.
A II. világháború eseményeit taglaló, immár számos történész, túlélő szemtanú által szerkesztett leírások egyike sem foglalkozott még hadseregünk második fegyvernemével, a tüzérséggel, harci cselekményeikkel, a hadműveleti területen velük szemben támasztott követelményekkel és azok megoldásával. Ezért méltán hézagpótló ez a történések lényegét alaposan megfigyelő, kiértékelő csapattiszt színes, élvezetes, érdekes fordulatokat tartalmazó leírása.
Még a mai fejlett technikai felszerelésekkel, eszközökkel vívott csatákban és ütközetekben is a gyalogság sikeres működésének egyik alapfeltétele a hathatós tüzérségi tűztámogatás. Életbe vágóan fontos volt a tüzérség szerepe az elmúlt háborúban is, mivel a legtöbb harci cselekménynél egyedüli számításba vehető támogatója volt a gyalogsági egységeknek, a légi kötelékek és a harckocsizó alakulatok viszonylagosan alacsony létszáma miatt.
Az 1. hadsereg 1944 áprilisában érkezett ki Ukrajnába. Ott három hónapig mind a támadásban, mind a védelemben megállta a helyét. A július végén bekövetkezett, a teljes frontszakaszon megindított nagy szovjet támadás - gőzhenger - súlyos harcokban visszavonulásra kényszerítette a Kárpátok vonalára. Majd a jól védhető magas hegyi állásokból 1944. augusztus hó végén - szívós utóvédharcokkal, halogató harcban hazánk területére vetette vissza! Ezt követően az egész ország egy nagy hadszíntér lett!
Ezekben a harcokban a szerző, a nyíregyházi „Gábor Áron" tüzérosztály egyik ütegében vett részt. Tehát tevőleges részese volt annak az emberfeletti küzdelemnek, amit a sokszoros túlerővel szemben, tekintet nélkül a fegyvernemre és rendfokozatra a hadsereg valamennyi katonájának meg kellett vívnia - a maga helyén. A fent említett tüzérosztály ütegei, az ugyancsak nyíregyházi 12. honvéd gyalogezred zászlóaljait támogatták.
1944 őszén a német felső vezetés a Tisza vonalát mindenképpen tartani akarta, s az átkelt ellenség visszavetését rendelte el. Ehhez Kenézlő területén nagyobb, 10-12 üteg erejű tüzércsoportot vont össze. Ennek tüzét a nyíregyházi 22. tüzérosztály parancsnoka, Mogyoróssy László alezredes vezette, míg a lőelemeket dr. Bernáth Zoltán tartalékos tüzérhadnagy, bemérőtiszt állapította meg. Az ellenséges tüzérség sem tétlenkedett. Pokoli tűzharc kezdődött! A támadást a 12/111. zászlóalj hajtotta végre Maár Gyula őrnagy vezetésével. Felzárkózva a tüzérségi tűzre egy lendületes, elsöprő támadással visszavetette az ellenséget, amely többszörös túlerőben volt. A felső vezetés a kimagasló haditettért a zászlóaljnak a sisakon viselhető tölgyfalomb megkülönböztető jelzést adományozta a hadseregen belül elsőként. Nagy ára volt ennek, közel 30%-os veszteség!
A közös helyőrségben, a békeidőben a 12. gyalogezred és a 22. tüzérosztály között jó bajtársai viszony alakult ki. Ez hasznosnak bizonyult a harctéren a közös katonasorsban, egymásra utaltságban. Elősegítette az összehangolt harci tevékenységet. A 12/11. zászlóaljamnál több alkalommal sikeresen működött közre, mint a támogató üteg felderítő járőrének parancsnoka, Bernáth hadnagy úr.
Az ilyen, egész ember kívánó helyzetekben lehet meg- és kiismerni, hogy ki és mi van a mundér alatt. Az egymás megismerése kölcsönös megbecsülésre vezetett és megadta az alapját a háború után kialakult barátságunknak. Vissza