Láthatatlan ütközet

Előszó

Néhány évvel ezelőtt vita keletkezett arról, kell-e a hadsereg tisztjelöltjeinek pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel rendelkezniük. Egy magas beosztású katonai vezető határozattan állította, hogy a tiszt a Szolgálati Szabályzatban keressen választ minden kérdésére. A vita egyoldalúvá vált és nagyon gyorsan le is zárult, pedig szerettem volna megmondani: az Egyesített Tiszti Iskolán már 1958-ban igen határozottan törekedtek arra, hogy az iskolából kikerülő fiatal tisztek, mint tudatos, képzett oktatók és nevelők is megállják a helyüket. Ebben az időben a tiszthelyettesképző iskolán is láttam egy olyan nevelési tervezetet, amelyben lélektani és neveléstani előadások is szerepeltek. Nem tudom, engedéllyel vagy anélkül, de mindenképpen az élet reális követelményeihez igazodva, ezekben az intézményekben elkezdődött egy olyan folyamat, amely azóta minden ellenvetést leküzdve polgárjogot nyert. Ma már a hivatalos álláspont is az, hogy a parancsnok ne csupán a katonák szakmai kiképzésével, hanem a gondjaira bízott fiatalok jellemének formálásával is törődjön. Igaz, hogy ezt korábban is feladatul kapta a tiszt, de hathatós szakmai irányítás nélkül sokan nem tudtak megbírkózni a katonaközösségek kialakításának szerteágazó feladataival.
Ma már pedagógiai és pszichológiai munkák kötetei állnak tisztjeinek rendelkezésére. Ezekben részletes és kimerítő választ kaphatnak lélektani és nevelési problémáikra. Tanulmányomban ily módon nem is elméleti okfejtést, hanem inkább gyakorlati tapasztalataimat kívánom elmondani azoknak a parancsnokoknak és pártpolitikai munkásoknak, akik nap mint nap formálják beosztottaik jellemét. Tapasztalataimat olyan parancsnokok és politikai munkások mindennapi életéből merítettem, akik a gyakorlatban bebizonyították azt, hogy helyesen jártak el egy-egy felmerülő nevelési probléma megoldásában. Nevelési tapasztalataim a sokágú témakörnek csupán egy részét ölelik fel - és azt sem a teljesség igényével. Célom csupán az, hogy gondolatokat ébresszek. A nevelésben ugyanis nem lehet és nem is szabad sablont alkalmazni. Minden fiatal más-más előélettel, tulajdonságokkal és szokásokkal vonul be a hadseregbe. A parancsnokok előtt egyforma ruhába öltözött fiatalok állnak. Ám ez az egyformaság csak a külsőre vonatkozik. Belül mindegyik más és más. Nagyon elhibázott dolog lenne azonos mércével mérni, azonos módon nevelni valamennyiüket. De hogyan lásson munkához a parancsnok, hogyan oldja meg a katonák oktatása és nevelése során felmerülő problémákat? Jól jön a mások példája, tapasztalata, ha csupán megközelítően hasonló esetről van is szó. Vissza