Újszövetségi Szentirás

Előszó

Isten a paradicsomban bűnbe esett emberiséget nem taszította el magától, hanem kiválasztotta annak jámbor ősatyáit: először a pátriárkákat, majd Izrael népét, kinyilatkoztatta nekik magát, hogy családjukban és népükben az igaz isten ismeretét és az igért Megváltó reményét fenntartsa. Több ezeréves előkészület után, immár mintegy két ezredév előtt elküldötte Isten egyszülött Fiát, Jézust Krisztust a zsidó nép útján az emberi nemhez, ki szenvedésével és halálával az emberiség bűneiért eleget tett, tanításával és példájával pedig megmutatta az üdvösség útját.
Az Üdvözítő nem írt könyveket, hanem tanitása hirdetésének eszközévé az élőszóbeli oktatást, a hagyományt tette, mely azóta az egyházban négy élettörténetben szakadatlanul fennmaradt. Ezen élettörténetek, melyek evangéliumoknak, vagyis az üdvösség jó hirének neveztetnek, szemtanuk és más kortársak által vannak hitelesen megirva. Négy ilyen evangélium maradt reánk, melyek szerzői: Szt. Máté apostol, Szt. Márk, Szt. Péter apostol tolmácsa, Szt. Lukács, Szt. Pál apostol tanitványa és Szt. János apostol. Az ezekben elbeszélt tanitást és tetteket Jézus számtalan csodával erősitette meg. Az első három evangélium lényegében Jézusnak galileai hazájában az egyszerű nép előtt mondott tanításait és intelmeit s művelt hasonló tetteit adja elő, melyeket épen ezért párhuzamos (görögül synoptikus) evangéliumoknak nevezünk. A János-féle evangélium Jézusnak inkább Jeruzsálemben a zsidó tudósok (írástudók) előtt mondott beszédeit és vitáit közli. Vissza