Előszó
Részlet a könyvből:
Telt el az esztendő, de ki bánta. A kicsi asszony már igazán, hogy nem. Még örvendett neki. Teljék az áldásba, mind csak bajt hozott. Sovány arcán nem volt sajnálat, csak a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Telt el az esztendő, de ki bánta. A kicsi asszony már igazán, hogy nem. Még örvendett neki. Teljék az áldásba, mind csak bajt hozott. Sovány arcán nem volt sajnálat, csak a vékony orra s annak tövében a két szelíd szeme. Barnultak azok, mint két szép gesztenye, ahogy nézte két fiát, meg az üres cseréptálat.
- Enni tudnak jól, hála Istennek - gondolta örömmel.
- Na, feküdjetek le, mert még fel is kell kelni - állt fel az asztaltól. - Né, fa sincsen - látta meg a fűtő alját is. - Alig egy szikra, - nézte meg a kályhát - s megesz egy erdőt... csak viszi ki a lyukon, fene a hidegit.
Sandrika a bátyjával alkudozott: - Adjad na, nem adod? Na, hadd csak el, milyen vagy. Sze' úgy se jársz iskolába.
Egy ácsceruzát mind kunyerált, amit András úgy lelt az úton.
Az végül csak odaadta neki. - Nesze na, ne nyavalyogj. Boldogan vette el. - Ha akarod, holnap Marcellának is viszek aranyos vizet - súgta hálásan. András nem szólt, csak mikor lebújtak már, susmogta oda: - Ha viszel, mondjad: én küldtem. - Ne félj - biztatta Sandri.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal