Új Universum II.

Előszó

A virágok szépsége, alakja, színe, illata, méze mind a megtermékenyítés, az utódok létrehozása, a faj életének fenntartása szolgálatában áll. Csodálatos találékonysággal és okossággal küzdenek a virágok a jövő nemzedékért, gyermekükért: a magvakért.
A természettudomány nagyon későre vett tudomást a virágok titkáról. Camerarius tübingai professzor 1694-ben egy szaktársának írt levelében számol be arról, hogy a virág a faj fenntartásának szolgálatában áll, hogy a növények és állatok szaporodása lényegében azonos. Magvat, utódot csak akkor hoz a virág, ha a porzók termelte virágpor, a pollen, a magház csúcsára, a bibére jut, hogy termékenyítő sejtjei egybeolvadjanak a magház belsejében rejlő magkezdemények megfelelő sejtjeivel. Camerarius felfedezését a XVIII. század folyamán Kölreuter keresztezési kísérletei igazolták, Konrád Sprengel pedig a megporzás elősegítésére szolgáló berendezkedések leírásával (1793) a virágbiológia megalapítója lett, amelyet a világhírű Darwin tett kedvelt tudománnyá. A megtermékenyítés sejttani lefolyását csak a mult század végén tisztázták, így a német Strasburger és az orosz Navasin.
A virágos növények életének beteljesülése a virágzás és a megtermékenyítés. A megporzás - az a folyamat, amellyel a virágpor a bibére jut - ritkán történik a porzók és bibe közvetlen érintkezése folytán: ez az önmegporzás. Miként a beltenyésztés az állatvilágban és a közel rokonok házassága az emberi társadalomban is fokozatos elsatnyuláshoz vezet, úgy az önmegporzás a virágoknál is káros vagy eredménytelen, ezért a legváltozatosabb, legötletesebb berendezkedések szolgálnak az idegen megporzás elősegítésére, annak elmaradása esetén azonban sok virág - végső szükségben - gondoskodik az önmegporzásról. Ha a növénynek külön porzós, külön termős virágai vannak, úgy természetesen csak idegen megporzás lehetséges - ám vannak kivételesen soha fel nem nyíló virágok is, így az ibolyánál, ahol csak önmegporzás járja.
A természet kifogyhatatlan az élet biztosításában. A virág legféltettebb kincsét, a virágport minden módon óvja, esőtől, széltől, napsugártól, mint gondos anya. A harangvirág (Campanula) esőben, ködben lehajtja kék csengettyűit, az aranysárga virágú borbolyacserje (Berberis vulgáris) portokjait kis fedők zárják be, az utilapu portokjai hosszában zárulnak be, az ezüstösen fénylő havasi bábakalács (Carlina acaulis), - a lengyel turisták nemzeti virága - virágfészkei éjjel vagy nedves levegőben összecsukódnak. Vissza