Új szépségeszmény Pieter Bruegel századában

Előszó

A középkori és az újkori kultúra közötti mélyebb szakadás a 16. században következett be, a humanizmus és a reneszánsz teljes kibontakozása, a tudományos forradalom kezdete és az új világrészek felfedezése révén. A legmélyebb változások a reformáció kirobbanásával kezdődtek, amely a már a középkorban is gyakori vallási megújhodási törekvések legerőteljesebb megnyilvánulásaként egész Európára kiterjedő népi mozgalommá vált. A reneszánsz kulturális törekvései inkább csak az európai társadalmak felső rétegeit érintették. Mindkét szellemi mozgalom a tudományos forradalom megindulásával együtt annak a több évszázados fejlődésnek képezte kezdeti szakaszát, amely a középkori civilizáció lassú bomlásával a felvilágosodáshoz vezetett. A katolikus egyház tekintélyének meggyengülése és a független gondolkodás elterjedése egy új, emberközpontú értékrend kialakulását segítette elő.
Az ókor iránti érdeklődés erősítette a hagyományos ízlés és gondolkodás kritikáját, a megcsontosodott ítéletek és vélemények felülvizsgálatát. Mindezek a körülmények hozzájárultak az új világi kultúra és az új művészeti törekvések kialakulásához. A gazdaságban, a társadalom szerkezetében és a szellemi életben végbement átalakulás együttesen teremtett olyan helyzetet, amely igényelte a művészetben bekövetkező nagy változásokat. A középkori művészet transzcendens tartalma fokozatosan veszített erejéből. Az ábrázolt egyházi témák belső átélése megkopott és sok esetben külsőségessé vált; ez váltotta ki a megújulás szükségességét. Németalföldön és Itáliában egyaránt. Németalföldön a legtehetségesebb művészek a bibliai történetek ábrázolásánál kezdtek szubjektív és köznapi elemeket alkalmazni, hogy műveiket életszerűbbé tegyék, és a részletek még aprólékosabb, pontosabb ábrázolásával gazdagították naturalizmusukat. A gótikus művészet - kissé megújuló formában ugyan, de - még a 15. században, sőt a 16. század első évtizedeiben is tovább élt. Vissza