Új Pedagógiai Szemle 1996. február

Előszó

Ebben az évben ünnepeljük a magyar iskola ezeréves fennállásának jubileumát, amelyet folyóiratunk tanulmányokból és interjúkból álló sorozattal köszönt. A sorozat első - Nemeskürty Istvánnal készült - beszélgetésében elhangzó címadó mondat: „A kultúra szempontjából az iskola minden" akár e számunk mottója is lehetne. Hiszen mind Kosáry Domokos oktatásra vonatkozó „szubjektív megjegyzéseiben mind a Szabolcsi Miklóssal készült - a tavalyi évben megkezdett sorozatunk folytatásaként közreadott - a műveltségkép változásaival foglalkozó interjúban megjelenik ez a gondolat.
Az eltelt évszázadok során a most millenniumát ünneplő magyar iskola óriási szerepet játszott abban, hogy a magyarság minden nehézség ellenére üt a Kárpát-medencében letelepedve viszonylag gyorsan be tudott illeszkedni Európába, abba a sajátos kulturális kontextusba, amit az európai műveltség jelent. A hazai iskolatörténet jól mutatja azt, hogy a magyar iskolázás mindig érzékenyen követte az európai kultúrát, és az az igény, hogy énnek a mintának megfeleljen, jelentős szerepet játszott az iskola fejlődésében. Ezt itt és most azért fontos, aláhúzni, mert a világban ma végbemenő kulturális paradigmaváltás, mindenekelőtt a kultúra elsajátításának hagyományos formáiban az informatikai forradalom hatására bekövetkező változások, olyan kihívást jelentenek az iskola számára, amelyre ma még nem állnak rendelkezésre kidolgozott, működőképes, ha úgy tetszik, érvényes válaszok.
Bizonyos világtendenciák - mindenekelőtt a posztmodern hatások és az új gazdasági világrend megteremtésének nehézségei - azt az érzetet keltik a kultúrát hagyományosan értelmező és még inkább hagyományos formákban birtokba vevő értelmiségiekben, mintha a klasszikus kultúra, a világra és az emberre vonatkozó archaikus eredetű, de szakadatlanul gyarapodó tudás lassan elveszítené évezredeken át betöltött szerepét, fontosságát. Az írástudók, a szellem emberei meggyőződéssel vallják,, hogyha kultúra, a klasszikus műveltség értékének háttérbe szorulása részben látszólagos, részben pedig időleges. Az emberiség előtt álló problémák megoldása ugyanis valószínűleg lehetetlen a humánumot ébren tartó, a felnövő emberek személyiségét humanizáló kultúraelemek nélkül.
A műveltség értékének időleges elsúlytalanodása minden bizonnyal egy újabb kihívás általában a kultúra, s benne a műveltséget közvetítő iskola számára, olyan feladat, amellyel eddigi története során jó néhányszor szemben találta már magát. Reményeink szerint a magyar iskola - ezeréves tradícióihoz híven - eleget tud tenni ennek, a minden eddiginél keményebb próbatételnek. Bízunk abban, hogy a nehéz gazdasági körülmények, elmélyülő szociális és társadalmi válságok közepette sem válik anakronisztikus figurává a tradicionális értékeket, a műveltséget - Szabolcsi Miklóst idézve - „pompeji strázsaként" őrző, közvetítő pedagógus.
A történelmi tapasztalatok arra utalnak, hogy éppen az ilyen válságokkal terhes időszakokban van a legnagyobb szükség a hitet adó, reményt megőrző, hiteles, mentálisan is ép, lelkileg sokat bíró személyiségekre. Ezért is érezzük fontosnak, hogy teret adjunk azoknak a mentálhigiénés programoknak, amelyek iskolához illeszkedő keretek között próbálják segíteni a pedagógus és a diák mentális egészségének, lelki kondícióinak megőrzését, esetleges rehabilitációját. A kultúraközvetítés változó feltételeihez illeszkedő eszközök megtalálása mellett talán a lelki egészség megtartásának mikéntje a másik, az iskola iránti igény, amelynek a kielégítésére ebben a nagyon átmeneti korszakban egyelőre még csak keressük a megoldást. Vissza