Új Írás 1979. október

Előszó

Részlet:
"Ha szólnék most mindarról, ami elmémben gyűrődik, gyötrődik, borong, hajnallik és lázzal földereng: művészet-értelmezési, lételméleti, erkölcs-filozófiai, teremtés-esztétikai töprengéseimet mondhatnám, halálomig. Akik nemcsak barátaim, de társaim is a teremtő megvalósításban, akik részesei lázas és vérző beszédeimnek lakásban, ködös vak éjszaka-úton robogó autóban, (amikor sercegve robban szét vérlángfoszlány-üstökössé a rovar a gépkocsi ablaküvegén), szerkesztőségem düh-szobájában, a döntés-cellában: tudják, mind a teremtés-kérdések lényegi lángja, magzati szívpontja, embrió szív-csírája a hit, a miért hit?, miféle hit? Mert hit nélkül nem lehet! A művészet sohasem lehet a hittelenség! De: miért hit? Miféle hit? Feleségemmel Franciaországban éltünk most egy hónapig.
Ott láttuk, nagy festő-barátommal, Hantai Simonnal járva az erdőket, pacsirtás rózsazöld, rózsafehér gabonaföldeket, halandóság-szagú, emberlépte-szagú, állatjárás-szagú, madárugrálás-szagú, madár-lépegetés-szagú, fűsörényes kocsiútakat, száraz sárszalag ösvényeket: a juhnyáj-őrző, birkanyáj-terelő hatalmas farkaskutyák (vagy vérebek?) szájából a nyelvük fölött óriás vékony vasnyelv lóg ki mellső lábuk között a földig, vaslakat-patkóval (ahogy a ló szájába teszik a zablát) a fogsorok között, a szájszélekig visszahúzott harapás-pántolással, a vasörv pántcsavarja a kutyatarkón. Mint zörgő, csörömpölő fém-ördögnyelvek, rozsdás pléh-kardok, csorba bádogszalagok. Mint büntetés-ördögnyelvek középkori pokolfestményeken, miniatűr kódex-büntetés képeken. S csurog a habzó ördögnyál, folyik a dühös kutyanyál a fűre, földre." Vissza