Új Írás 1975. augusztus

Előszó

Részlet:
ILLYÉS GYULA
Orfeusz a felvilágban
Vígjáték
Harmincon fölülieknek
Került vajon mostanában nálunk komoly színpadra szabadabb szájú, sikamlósabb tárgyú komédia?
Nem engedhetem előadásra, gondoltam, mikor a legépelés után újraolvastam.
"Ábrázolni kell a tüneteket, ki kell mondani a lehető következtetéseket; le kell vonni a tanulságot". De mégsem ilyen fokú s hevű szókimondással.
Túlmentem a határon?
De soha buzgóbban egy jobb erkölcs szolgálatában. Az igazság megidézése végett. Gondoltam, a kétely elhessentéséül.
S volt még egy gondom.
Irodalomtörténeti - történelmi - korszakunk kiosztott rám is olyan kifejezendőket, amelyeknek minden hangját, őt hangsúlyát mérlegelni kell; fokozott felelősséggel a környezeti akusztika miatt. Amelyek már már kívánnak, bíróit, papit.
Bárhonnan jönnek az igazságok, segítik egymást, rokonok; ez a tapasztalatom. S hozzá: az igazságoknak csak erejükre vall, ha ingujjban is mutatkozhatnak, meghitt asztal körül, sőt ágyban, meztelenül.
És jókedvűen, kötetlenül. Népünk és szellemi életünk szívósságának nem kis megalkuvást; még tragikus - halál-közeli - helyzetben sem. A magam módján azt ismételném, amit Arany: ne orrod lógatva indulj bár kétségbeesett harcba, hanem nevetve, bele a szörny szemébe is. Az ingó mécsvilágnál mit forgatott esztendők hosszán, ő, a predesztináció nagy lesújtottja, mit honosított magyarjainak? Arisztofánészt. Még Nagyida után is.
De hát érthető lesz-e vajon mindez a szándék? - érintett meg még ez a már pusztán művészi gond is. A darab tanulsága - mint szerkezete is - csak bizonyos távlatból ad formát, akár a pointillista festmények, a mozaik-ábrázolások. Lesz ehhez rendezői szem magukban a nézőkben is? Legyen szabad itt is a jó akarat türelmére számítanom.
Megköszönve ezúttal is a Pécsi Nemzeti Színház együttesének biztatását és megszorítva Czímer József baráti jobbját.
ILLYÉS GYULA Vissza