Új Ifjúsági Szemle 2005. tavasz

Fülszöveg

A nemzetiségek önmagukról alkotott képe - autosztereotípiája - nem egyezik a kérdéses nemzetiségnek a többi nemzetről, nemzetiségről alkotott képeivel - heterosztereotípiákkal. Milton J. Bennett ennek okát abban látja, hogy a kultúrák közötti érzékenység nem egy magától értetődő, természetes dolog. Ez az interkulturális szenzitivitás ugyanúgy nem része a saját egyéni történetünknek, mint az egyetemes emberi történelemnek. (Hall, 1998) Nem magától értetődő tehát, hogy megértjük a másikat, helyette kulturális alapokon létrejött, a valósághoz képest kevésbé reális képet kialakító sztereotípiák és nem egy reálisabb, többféle információ figyelembevételével kialakított kép segít a kultúrák közti tájékozódásban.
(A poppei-elmélet verifikálása a kárpát-medencei fiatalok körében)

A „segíts magadon-mechanizmus" számos országban bevált már és ennek segítségével ráébreszthetnénk a magyar embereket, hogy boldogulásuk, jövőjük kulcsa a saját kezükben van, és hogyha nem veszik kezükbe az irányítást, nem fogja helyettük megtenni senki: „A gyermekek védelme, a róluk való gondoskodás a társadalom, az állam és nem utolsó sorban a család kötelessége. Azonban többnyire éppen a felnőttek (esetenként maguk a szülők, vagy gondozók) azok, akik a sérelmeket okozzák. A kiskorúak, különösen a gyermekkornak érdekeiket nem csak képviselni, hanem többnyire felismerni sem képesek. Mindezek következtében a gyermekek által elszenvedett sérelmek többsége nyilvánosságra sem kerül."
(A jogalkalmazás problémái és hiányosságai)

Úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen lenne a képzések ifjúságsegítői munkában való szerepének teljes átgondolása, átfogóbb képzési stratégia, ha úgy tetszik, képzési politika megalkotása, amelynek a kereteit a (szak)minisztérium, tartalmait a szakmai közvéleménynek kellene meghatároznia. De mi is működik a gyakorlatban? Miért vannak képzések ifjúságsegítők számára és részvételével, ha valójában nincsenek?...
(Ifjúságsegítők képzése: miért van, ha nincs?) Vissza