Uj Idők 1941. július 20.

Előszó

Részlet:
"A lakás mindig sötét volt kissé. Szép lakás volt ez, ház és kert, mindig építették és csinosították. Külön szobám volt az emeleten, ott laktam, nevelőnők és nevelők aludtak a szomszéd szobában. Azt hiszem, soha nem voltam gyermekkoromban és ifjúságomban egészen egyedül. Otthon éppen úgy idomítottak, mint később az intézetben. A fenevadat idomították bennem, az embert, hogy jó polgár legyen és tökéletesen végezze el a mutatványt. Talán ezért vágytam olyan sötét és makacs erővel a magányosságra. Most egyedül élek, egyideje inast sem tartok. Csak egy bejárónő jön el néha lakásomba, mikor nem vagyok otthon, s rendberakja szobámban az élet hulladékait. Végre nincs senki körülöttem, aki ellenőriz, megfigyel és számontart... Te, vannak az életben nagy elégtételek és örömök is. Későn jönnek, torz és váratlan alakban. De eljönnek. Mikor a mostani lakásomban, a szülői ház, két házasság és válás után, egyedül maradtam, először életemben éreztem azt a szomorú megkönnyebbülést, hogy végére jártam valaminek, elértem, amit akartam Tudod, mint akit életfogytiglani rabságból hirtelen szabadon bocsátanak, mert megkegyelmeztek, hiszen jól viselkedett a börtönben ... s évtizedek óta először alszik úgy, hogy nem kell félni az őrtől, aki ellenőrző sétája közben éjszaka is benéz a fegyenc fülkéjének kémlelő nyilasán... Ilyen örömöket is ad az élet. Sokat kell fizetni érette, de végül is ideadják.
Öröm, persze ez nem egészen pontos szó... Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizett nek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi ér deme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész.
öröm ez. Csak belenyugvás, megértés és nyugalom. Ez is eljön. Csak nagyon sokat kell fizetni érette..."

Vissza