Uj Idők 1940. (nem teljes évfolyam) I-II.

Előszó

Az óra elütötte a 2, éjfélt. A poharak összecsendülnek, a lámpa kialszik. A jókedvnek most kelleme a forrpontlioz érkeznie, de mikor meggyúllad a villany, sápadtabbak vagyunk, mint az előbb; izgatottak, majdnem ijedtek. Tudjuk, hogy történt valami. Nem körülöttünk: bennünk. Egy pillanatra meg-éreztük az Időt, amelyről egy éven át megfeledkeztünk.
Új év! Ügy mondjuk, olyan izgatottan és rekedten, mintha azt mondanánk: új élet. Lázasak leszünk a mámortól és a reménykedéstől. Miben reménykedünk? Nem is tudnók hirtelen megmondani. Hiszen az élet olyan gazdag és annyival tartozik még nekünk. Az, új esztendő biztosan hoz valamit ebből a gazdagságból. A könnyű éjféli mámorban hajlandók vagyunk megszemélyesíteni az évet. A valóság elveszti körvonalait ezen a különös éjszakán s a reménységtől részeg és bódult emberek farsangi menete járja az utcát. Valaki letép a falról egy plakátot, melyen az elmúlt év számjegyei sötét-lenek: 1939. A tömeg vidám dühvel tapos rája. Az-után krétával felírják a helyére: 1940 — és megéljenezik lelkesen, mint egy új uralkodót...
Különös lázadás ez az idő ellen. S épp olyan meghatóan céltalan, mint a vak reménykedés a meg-újuló időben. Az idő nem újul meg és nem változik. Mozdulatlan és változatlan. Az ember célszerűségből és óvatossághói szakaszokra osztotta ugyan a határtalant és ezeket a szakaszokat sorszámmal látta el. Ettől az az illúziója támadt, hogy az évek díszmenetben vonulnak el előtte, számokkal a sapkájukon. Néha pedig így sóhajt fel: hogy múlik az idő! Pedig minden múlik a világon, csak az idő nem. Az idő az Istené. Az Isten számára anyag, amelyből kifejti és megmintázza a történelmet, de az ember számára csak alkalom, hogy teljesebbé legyen; jobbá és egy-szerűbbé.
Erre gondoljunk újév éjjelén. Most nehezebb, mint bármikor máskor, abban reménykedni, hogy a beköszöntött év a békétől és a boldogságtól lesz fényes. Magunkban kell megkeresni a békét, amely kiveszett a világból. Az időnek nincsenek részei és nincsenek szakaszai. De, ha megértettük és meg-jegyeztük azt a komoly pillanatot, melyben megjelent szemünk előtt az Idő, most mégis elkezdődhetik valami. Nem kívülünk, a világban, mellyel tehetetlenek vagyunk, hanem: bennünk. Barátaim — mondja az éji éli óraütés — vigyázzatok a lelketekre; használjátok az időt arra, hogy minél fényesebb, gazdagabb és teljesebb legyen; dúsízű, bölcs és jó, mint az őszi gyümölcs, hogy egyszer éretten hulljon Isten ölébe.

Vissza