Uj Idők 1937. december 5.

Előszó

Részlet:

Mikulás
Irta: Márai Sándor

Mikulás este hat felé érkezett, mikor már hideglelősek voltunk az izgalomtól és libabőrösek a várakozástól. Úgy érkezett, mint minden más vendék, csöngetett az előszobaajtón, dörmögve beszélt a szobaleánnyal, hallottuk nagy csizmáinak kopogását, rakodott és morgott az előszobában, aztán lassú léptekkel elindult a társalgó ajtaja felé. Már nagyobbacska gyermek voltam s tudtam, hogy Mikulás jelmezében mindössze keresztapa közlekedik, apám öccse, aki mérnök civilben s eszeágában sincs bántani engem. Igen, a jelmezeket, Mikulás jelmezeit, a hosszú, fehér kabátot, a kócból és csepüből ragasztott hófehér szakállt és bajuszt, a rezes orrú Mikulás-álarcot, a virgácsot és a puttonyt már régen megtaláltam anyám szekrényének egyik alsó fiókjában; de mikor megismétlődött a pillanat s meghallottam dörmögését az előszobában, még mindig elsápadtam, dideregtem és legszívesebben elmenekültem volna, vissza az ünnepből a hátköznapba, mely éppen eléggé félelmes volt, de a büntetést és a jutalmat csak ötletszerűen osztogatta. A várakozás teljesen elgyengyített. Sápadtan álltunk, anyánk vagy a kisasszony szoknyájába fogódzva, lestük az ajtót, mely lassan nyílott s végre belépett hófehéren, szakállasan, kezében a vörösszalagos virgáccsal, hátán a púposan megrakott iszákkal, a Tünemény, mely egyenesen a mithoszból érkezett. Akkor legtöbbször bőgni kezdtünk. Vissza