Előszó
Részlet:
"Az amerikánus
— Ki ez a fiú? — kérdezte Annus az urától.
A balatonszepezdi Hableány-szálló terraszán ültek ebédnél, Annus, az ura, a két kisleány és Péterke. Nézték a vitorlásokat. A hangulat békés volt. Az előbb Péterke ugyan nem akarta megenni a húst, azt mondta, bőrös, viszont már a harmadik adag krémes rétest kebelezte be. Annus kedvtelve nézte az étvágyát és a saját tányérjáról is odacsempészte a tésztát az övére.
— Ki ez a fiú, Miska? Már harmadszor látom és mindig ideköszön.
— Valami amerikánus, — felelte Miska. — Be széltem az apjával. Vállalkozó, vagy micsoda, nem tudom biztosan.
Szivart hozatott a pincérrel magának.
A gyerekek hallgattak. Nusika az almáját há mozta előkelően, villával, késsel, mintha sohasem harapta volna otthon, marokra fogva. Itt, a> Balatonon, nagyon nagylánynak érezte egyszerre magát. Bertuska utánozni próbálta, de szegényke ügyetlen volt, elvörösödött, remegtek az ujjai s az alma egyre viszszacsúszott a tányérjára. Péterke nem törődött egyéb bel, csak a krémesrétessel.
Annus titkon felsóhajtott.
Mindenki mondta és maga is érezte, hogy ezen a nyáron szebb és fiatalabb, mint valaha. Nem mondta ki önmagában, ezt nem engedte volna meg. De érezte és ez nagyon jó érzés volt.
S az amerikánusnál szebb férfit még
nein
látott é etében.
Igazi moziszínésztipus: simára borotvált, magas, karcsú, kisportolt alak, vállas, izmos, mégis hajlékony és könnyed. Az arca pedig: mint valami kisfiúé. A szeme kék és tiszta, ártatlan és mosolygó. És vállalkozó volt, vagy valami ilyesféle . . . üzletember, aki rengeteg pénzzel dolgozik. Egy ilyen fiatal fiú... egy ilyen gyerek . . . aki megnyergelte a titokzatos erők közül a legtitokzatosabbat: a tőkét és meg bírja ülni . . .
Annusnak mindjárt első nap feltűnt ez a fiú és minél többször látta, annál inkább rokonszenvezett vele..."
Vissza