Uj Idők 1925. január-június (fél évfolyam)

Előszó

Leányok, anyák, nagyanyák - regény - melyben egy kis leányból komoly kis ember válik.
Szokatlan, hangos beszélgetés költötte fel álmából. Egy percig lehunyt szemmel hallgatta a zsivajt, félálomban még, de dobogó szívvel és szorongva, mintha ismeretlen veszedelem közeledését sejtené. A hangok a szomszédos ebédlőből hallatszottak s lassanként megismerte köztük a Józsi bácsi mély dörmögését és a Zsuzsi néni éles sivítását.
Aztán felpillantott és meglepetve látta, hogy kinn már süt a nap. Szemközt, a mohos zsindelytető gerincén nagy, tarka galamb tollászkodott, élesen belerajzolódva az égbolt kékségébe. A kisleány felült és az édesanyja ágyára nézett, amely azonban üres volt.
A gyerek szívét összeszorította a félelem és anélkül, hogy számot birt volna magának adni róla, sáliért: kis életének az az első, nagy rémülete jutott Eszébe, mikor édesanyját sikongó zokogással látta lerogyni a fájdalomtól, két kezét furcsa, ijesztő mozdulattal kulcsolva össze a feje fölött.
Tisztán emlékezett erre a képre, amelyre különben is sokat gondolt, de míg eddig minden egyéb, ami azzal összefüggött, homályos volt előtte, most, mintha felszakadt volna öntudatáról a köd, egyszerre megtalálta a szálakat és új félelme világánál megértette azt a régmúlt szerencsétlenséget a maga teljes egészében. Most már emlékezett rá, hogy akkor is a Józsi bácsi dörmögő hangjára ébredt fel kis ágyacskájában s arra következett az anyja őrjöngő kétségbeesése. És tudta már azt is, hogy mi volt az oka ennek: akkor hozhatták meg a hirt, hogy az édesapja elesett szabadságharcban. Mert azt tudta, hogy ott esett el, Mariselnél, Vasvári alatt, az oláhok ellen, ő akkor még nem volt három éves, de erről sok szó esett azóta is... Vissza