Uj Idők 1921. január-december

Előszó

Részlet a kötetből:

A mester
Irta Surányi Miklós

Magassága 192 centiméter, vállainak szélessége, mint a bibliai Sámsoné, heraklesi ökleinek egy csapásával le tudta volna teríteni a nemesi oroszlánt, combja egy gladiator erejét, feje egy óriási gyermek
jámborságát, szíve egy imádkozó, bűnbánó, úrvacsorázó falusi asszonyság puhaságát, szeme egy szerelmes kislány naiv ábrándozását juttatta eszedbe; ha valaha találkoztál Dömötör Jánossal, a szobrásszal,
az aranyérem és a párisi Grand Prix tulajdonosával, a negyvenhét éves, őszbecsavarodott, orgonahangu és mosolygó bajuszu vén polgárral, aki a Zuglói-út egy fejedelmi pompával, klasszikus Ízléssel és áhítatos
stilustisztelettel megkomponált villájában lakott, magafaragta kariatidok által tartott fedél alatt, amelynek timpanonján az volt olvasható: Sors 'bona, nihil aliud.
Dömötör János a hivatalos művészet államilag hitelesített ranglétráján a legfelső helyet foglalta el, már két év óta méltóságos úr, főrend, a mesteriskola igazgatója, ámbár a bürokratikus adminisztrációt nem vállalta, mert gyűlölte az irka-firkát és hijjával volt a tekintélynek nemcsak a növendékek, de még a tanárok körében is. Mérvadó helyeken egyáltalán nem sokra tartották, éppen a hivatalos világ, az udvar, a
kormány és az arisztokrácia részéről mutatkozó elismerés és az anyagi sikerek miatt. Nem tudjuk, így volt-e ez Leonardo da Vincivel, aki a Sforzák, Michelangeloval, aki Gyula pápa, Rubenssel, aki Vincenzo
Gonzaga, Dürerrel, aki Miksa császár, Bernardo Rosselinova'l, aki Aeneas Sylvius hivatalos művésze volt, de tény, hogy manapság a szerkesztőségek és a kritikusi törzsasztalok nem jó szemmel nézik, akit a nagyok már befogadtak kegyeikbe. Vissza