Előszó
Azt az anyagot, amelyből e népdalokat válogattam, az 1980-as évek második felében gyűjtöttem Kőrispatakon és szülőfalumban, Gagyban. Bár tudtam, hogy népdalkincsünk határtalanul gazdag, mégis...
Tovább
Előszó
Azt az anyagot, amelyből e népdalokat válogattam, az 1980-as évek második felében gyűjtöttem Kőrispatakon és szülőfalumban, Gagyban. Bár tudtam, hogy népdalkincsünk határtalanul gazdag, mégis meglepett, hogy több százra rúgott a lejegyzett (és a szakdolgozatomban is felhasznált, kőrispataki vonatkozású) dalok száma. A gyűjteményben helyet kaptak általánosan vagy éppen kevésbé ismert énekek. E válogatásba ugyancsak bekerültek ismert és általam kevésbé ismertnek vélt énekek.
Úgy hittem, én magam is aránylag sok éneket ismerek, ám amikor egy-egy dal kapcsán további szövegrésziek (szakaszok) után nyomoztam, érdeklődtem, rájöttem, milyen véges egyetlen ember ismerete. Nem túlzók, ha azt mondom: akkor éreztem talán először, hogy elveszek e gazdagságban. Mindezt tetézte az a tény, hogy ugyanazt a szöveget nemcsak egyetlen dallamra éneklik, és egy-egy dallamra látszólag különböző témájú szövegeket énekelnek (összeéneklés).
Ha valaki úgy akar éneket gyűjteni, hogy annak a közösségnek a tagja, mely a kiszemelt terepen (faluban, helységben) él, nyilván sok előnyt élvez ahhoz képest, aki idegenként érkezik oda. Ám mindennek hátrányai is vannak: csodabogárnak tartják, meg hát alkalmazkodnia kell a közösség, a kisebb-nagyobb alkalmi társaságok elvárásaihoz is, már ami viselkedését meg a gyűjtés módját illeti. Mert ugyan ki tud jóízűen mulatni, ha közben valaki reportofont tart eléje, vagy a sarokban, ölébe tett papírra jegyez? És ugyan ki képzeli, hogy mindannyiszor dalos kedvűek, valahányszor a gyűjtő mellettük van?
Vissza