Csak az a fontos, hogy merre tartasz

Előszó

Koromfekete, kísérteties éjszaka volt. Utolsó erőmmel küszködtem a felázott szántóföld mély, bokáig érő sarában, magam előtt egy traktor imbolygó fénycsóvája. Még egy pár lépés, végre - odaértem. «Oh, da kommt noch jemand - hallottam a traktorról - ein junger Mann! Bist Du allein?»
Ebben a pillanatban a kucsmás ember, aki felém jött, a legfontosabb lett számomra. A mindenem. Németül beszélt, tehát Ausztriában kellett lennem, ami immár megmentést, megváltást és biztonságot jelentett. Mintha óriási, szinte mázsás kő gördült le volna szívemről.
Ezt az éjszakát soha többé nem felejtettem el. És sokáig tartott az is, talán a hetvenes évek elejéig, amíg először arra gondoltam, hogy erről az éjszakáról nekem írnom kellene. Esetleg arról is, ami ide vezetett, és ami aztán, utána történt. Életem egyik intenzív fázisában, a harmincadik születésnapom körüljártam, az élet kellős közepén. Két világhírű egyetem diplomája volt a zsebemben, és egy biztos, vezető állásban dolgoztam a zürichi ETH-n, a műszaki egyetemen, a Svájci Államszövetség közszolgálati alkalmazottjaként. Abban az időben sportolói pályafutásom csúcspontján voltam, nyitott szemmel követtem a szebbik nemet, de még nem nősültem meg. Nem tartoztam a gazdagok közé, de rendesen kerestem, és a pénzügyek terén teljes függetlenségben éltem. Ez mind ok lehetett volna arra, hogy az életemmel elégedett legyek, és bizakodással nézzek a jövőbe. Mindennek ellenére fontosnak tűnő, nyílt kérdésekkel álltam szemben, melyekre nem tudtam a biztos választ, és amelyek elbizonytalanítottak. Vissza