Udvarhelyi tanulmányok (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből:

A múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső
"Ellenállásuk mély értelme az identitásuk fenntartásában, vagyis a nyugatiságuk megőrzésében keresendő" Milán Kundéra "Tény, hogy a XX. században lezárult a régi székely öltözet mindennapos használata. A meglévő anyag azokkal fog eltűnni, akik még a féltve őrzött ruhadarabjaikban temettetik el magukat." - olvashatjuk Haáz Sándor megállapítását arról a népviseletről, amelynek tanulmányozását hellyel-közzel több évtizedig folytatta. Ez a fejlődés kikerülhetetlen velejárója - gondolhatnánk. Erre a sorsra jutott a nyugat-európai népek hagyományos viselete - akik előttünk járnak a polgárosodás útján-már régen, vigasztalhatjuk magunkat Felemásan városiasodé világunkban is nosztalgiával gondolhatunk a régi ábrázolások, fényképek népviseletben dolgozó, vásárban nézelődő, vagy ünnepi viseletben templomba siető alakjaira. Mi megmásíthatatlanul utolsó tanúi vagyunk a székelyharisnyás máréfalvi vásárosnak. A népviselet mára "ferencjóska" utolsó, még életben levő katonáinak a mindennapi ruházata, a fiatalabb korosztályok számára jobbára már csak a vallásos vagy családi ünnepek ritkán viselt jelmeze. Lehet, hogy ez a "fejlődés" (mennyire nem szeretem ezt az agyonkoptatott szót) útja, de mégis szomorú minden szín, minden egyedi kifakulása, feloldódása a nagy szürkeségben, amely kelet-európai létünkre oly jellemző volt(?) a jobb- és baloldali diktatúrák szorításában. Udvarhelyszéken a kiegyezés után meginduló polgárosodás folyamatát az impériumváltás, a világháborúk fékezték, majd a szovjet típusú szocializmus akadályozta meg. Bakkugrásos mozgásunk a történelem útján, a modernizálási, felzárkózási kísérleteink ennek ellenére a hagyományos népi kultúra felszámolásához vezettek. Ezen a helyzeten nem segíthettek a nép-nemzeti ideológusok sem, akik a falut tekintették a nemzet alapjának, sem az utóbbi évek álnépieskedései. Ilyen környezetben 1906 óta Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és utóbb a Hargita megyei Szentegyházán a felvidéki eredetű Haáz családnak már a harmadik generációja dolgozik népi értékeink átmentésén. (Az értelmetlen "harcol" ige helyett tudatosan és még egyszer kiemelem, hogy "dolgozik".) A rajztanár, festő és múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső (1883-1958) után a második nemzedékben a pályája kezdetén tragikus körülmények között eltűnt tanár és etnográfus Haáz Ferenc (1913-1945) és testvére, a népi táncmester és etnográfus Haáz Sándor (szül. 1912) és a harmadik nemzedékben a zenetanár, ifj. Haáz Sándor (szül. 1955), a méltán híressé vált szentegyházi Gyermek Filharmónia alapítója és karmestere. Az "Athént játszó" (ahogyan kissé gúnyosan Szabó Dezső nevezi) Székelyudvarhely három középfokú iskolája több évszázados történetében (1593 a katolikus gimnázium, 1670 a református kollégium és 1871 az állami főreáliskola alapítási éve), ahol annyi nagytudású, az iskolai munkáján túl is tudományos munkát folytató rektor, professzor és tanár (1) élt, zavarbaejtően gazdag életpályát kell számbavennünk, ha Haáz Ferenc Rezső kollégiumi rajztanár fél évszázados tevékenységét vizsgáljuk. Haáz Ferenc Rezső a felvidéki Szepesbélán (Spisská Belá, Zipser Bela) született 1883. augusztus 12-én. Apja Haáz Sándor főjegyző, anyja Weisz Vilma. A történeti Szepes megye területe, a Magas-Tátra keleti előterében a Poprád és Hernád, valamint a Dunajec és Gölnic patakok mentén fekvő, a lengyel határig húzódó medence. Vissza