Előszó
A müvelődés hatása annyira átalakította társadalmi életünket, hogy csak egy fél századra is visszatekintve azt kérdi a mai kor gyermeke, hogy mit akarnak azon kevés tízezrek, kik még most is zörgő...
Tovább
Előszó
A müvelődés hatása annyira átalakította társadalmi életünket, hogy csak egy fél századra is visszatekintve azt kérdi a mai kor gyermeke, hogy mit akarnak azon kevés tízezrek, kik még most is zörgő kutyabőrt keresgélnek a levéltáruk rejtekeiben? Hisz ma már a vezetés többé nem képez nemesi privilégiumot, mert megosztozott rajta a szellemi és pénz aristokratia.
Távol legyen tőlem, hogy egy pillanatig is az avult kizárólagosságot ápoljam, mert senki sem ismeri el készségesebben a szellemi tőke fölényét és hivatottságát mint én, de egyszersmind a legnagyobb eréllyel tiltakozom a polypszerü lökésnek mindazon törekvése ellen, mely az aranynak fényességével és szép hangú csengésével akarja túllármázni a hivatottabb tényezőket; mert elvégre is a nemesi rend adta át a hódító csatáival megszerzett Hazát a culturális fejlődésnek és ez hívta segélyül a szellemi aristokratiát, hogy az a szédületes világ versenyben biztosítson megmaradást részünkre, kik immár ezeréves múltra tekinthetünk vissza.
Sehol sem találkoztam a történelem lapjain olyan nevezetes momentummal, mely a pénznek mint hatalmi eszköznek a föltétlen uralmat biztosítani hazafias kötelességképen írná elő, de igenis a nemesi rendnek ténykedései elkezdve a pusztaszeri hét vezérnek vérrel pecsételt fogadalmán, folytatva a pogányt verő hadakon, leborulva a mohácsi sírokra s végül megpihenve a 48-as eszmék zászlója alatt, mindenütt úgy találom, hogy igenis a nemességé volt a vezérszerep, mely nemesség a múltban nemcsak jogokat élvezett, de teljesítette a vele járó kötelességeket is, és lemondásában volt legnagyobb. Ha ezt tagadásba vennék azok, kik sanda szemmel tekintenek az 5-9 ágú koronára, mutassák hát meg, hogy hol szakadt magva a Zrínyi, a Rugács, gr. Frangepán és számtalan más jobbjainknak, ha nem a hazát védő véres háborúk csatatéréin.
Én visszamutatok a pénz halálmára a messze időbe, midőn még a társadalmi igények nem voltak oly fokozottak, midőn a szükségletek kielégítésére való törekvés alig terjedt azon körön túl, melyet minden nép és nemzet s így tehát az egyes saját gazdálkodásából szorgalmas kézzel feldolgozva fedezhetett; Valjon Júdás nem 30 pénzért adta-e el Krisztust?
Vissza