Fülszöveg
Hiba lenne századunk festészetének történetét naptári pontossággal 1900-tól számítani. Szellemi áramlatok, fejlődési problémák nem igazodnak évszámokhoz, nem tűrik az utólag megszerkesztett és mindentudó táblázatokat. A kulturális jelenségeknek is van élettana, zsenge korszaka, kiteljesedő pompája, érett gyümölcse, őszi hervadása, elszomorító alkonya. A művészet is mindig újjáéled, még ha valamelyik irányzata eleget is tett már rendeltetésének. Egy-egy korszak delelőjén már új törekvések csírái is jelen vannak, a hanyatlás mellett a jövő ígérete is hallatja szavát. A magyar századforduló az ellentétes előjelű szándékok, furcsa párhuzamosságok, eltüntethetetlen különbségek ideje volt, amikor is valami gyökeresen új jelentkezett az untatóan régi mellett, a történelem színpadán a múlt kísértetei párbeszédbe keveredtek a holnap hőseivel, az akadémizmus galériatónusaiba belehasítottak a természet éles fényei, a külsőséges reprezentációval szemben teret hódított a meghitt egyszerűség. A...
Tovább
Fülszöveg
Hiba lenne századunk festészetének történetét naptári pontossággal 1900-tól számítani. Szellemi áramlatok, fejlődési problémák nem igazodnak évszámokhoz, nem tűrik az utólag megszerkesztett és mindentudó táblázatokat. A kulturális jelenségeknek is van élettana, zsenge korszaka, kiteljesedő pompája, érett gyümölcse, őszi hervadása, elszomorító alkonya. A művészet is mindig újjáéled, még ha valamelyik irányzata eleget is tett már rendeltetésének. Egy-egy korszak delelőjén már új törekvések csírái is jelen vannak, a hanyatlás mellett a jövő ígérete is hallatja szavát. A magyar századforduló az ellentétes előjelű szándékok, furcsa párhuzamosságok, eltüntethetetlen különbségek ideje volt, amikor is valami gyökeresen új jelentkezett az untatóan régi mellett, a történelem színpadán a múlt kísértetei párbeszédbe keveredtek a holnap hőseivel, az akadémizmus galériatónusaiba belehasítottak a természet éles fényei, a külsőséges reprezentációval szemben teret hódított a meghitt egyszerűség. A XIX. század utolsó évtizedeiben, negyedik negyedében már készült valami. A kiegyezéses konjunktúra nagy horderejű változásokkal járt, az úri rend monarchikus konszolidációját csak a vagyonosodó polgárság oldhatta meg, ami az uralkodó rétegek érdekazonossága mellett mégis egy sor új elemet honosított meg a gazdasági és a kulturális életben egyaránt. A vállalkozó kedv kitört a feudális korlátok közül, az intellektuális érdeklődést nem elégítette ki a Habsburg-birodalom szolgálati szabályzata. Az anyagi lehetőségek megnyíltak olyanok előtt is, akiknek nem volt belépőjük a nemesi kaszinókba; az írok, művészek, tudósok olyan gondolatokat és érveket is megismerhettek, melyek nem szerepeltek a császári és királyi tananyagban. A szociális, a szellemi igények megnőttek, a külföld technikai és művelődési eredményeinek tanulmányozása megélénkült, az előítéletek bénító abroncsa meglazult. Az értelmiség kezdte ismét megtanulni, mit jelent Európa? A hivatalos kormányzati szemlélet akkor a földesúri hetvenkedésből, klerikális bigottságból, hazafiaskodó képmutatásból kerekedett állampolitikai elvvé. A Habsburg-monarchiát nemzeti függetlenségünk zálogának hirdették a bürokraták és közjogászok, gyarmati helyzetünket a kapitalista gazdasági fellendülés eklektikus díszletei mögé rejtették a közgazdászok, a népnyomor feledtetésére a nemzetiségek elleni gyűlöletet szították a közírók. Ideológiai hamisság, talmi csillogás, felemás erkölcs, gonosz történelemhamisítás akadályozta a tisztánlátást, díszmagyarba öltözött hazaárulók, ájtatos uzsorások, hajnali misére járó milliomos tolvajok, nagyméltóságú sikkasztók, ellenforradalmárrá züllött egykori szabadságharcosok, műveletlen újgazdagok, cinikus bértollnokok ágáltak a nemzet nevében, leplezetlen önzés és féktelen karrierizmus érvényesült országos ügyekben is.
Vissza