József Attila

Fülszöveg

"Igen, a »Költőnk és Kora« már első olvasásra nyilvánvalóan igazi nagy vers volt" - idézi fel Vas István emlékező tanulmánya a vers megpillantásának élményét. A költemény a szép Szó 1937. októberi számában jelent meg, vagyis az utolsó versek egyike volt, amelyet József Attila még nyomtatásban láthatott. És rejtelmes kései versei közül talán a legrejtelmesebb.
Megértése itt-ott már a mondatok szintjén is nehézséget okoz, némely részletét két-háromféleképpen is lehetne fordítani prózára. Még meghökkentőbb a vers felépítése, a szakaszok szeszélyesnek tetsző rendje, a különös, révedező előadásmód, ahogy a vers önmaga játékos leírásától az utolsó szakasz megdöbbentő tájképéig ível. Leginkább azonban a vers atmoszférája ejti zavarba az olvasót, holott éppen az atmoszféra sugallja mindenekelőtt, hogy a "Költőnk és Kora" "nyilvánvalóan igazi nagy vers". Hogyan fér össze a "Piros vérben áll a tarló" halálos hangulata az egész vers dalszerűségével, éneklésre késztető ritmusával? Mitől érzi az olvasó, hogy a hullafoltos táj, ahelyett, hogy elrémítené, inkább magához édesgeti, valósággal magába szippantja? S mindehhez még a talányos verscím, ráadásul idézőjelben, mintha a versen kívül utalna valamire...
A "Költőnk és Kora" nem szorul bemutatásra. Annál inkább értelmezésre, rejtelmes ellentmondásai megvilágítására. Ezért határoztunk úgy, hogy a Kézirattár eddigi gyakorlatától eltérően egy filológust és egy költőt kérünk fel a vers hasonmását kísérő tanulmány megírására. Arra számítottunk, hogy Tverdota György precíz filológus-tanulmányt ír a vers keletkezésének körülményeiről, Vas István pedig költői esszét a versről, amelyet máig is egyik legkedvesebb József Attila-versének tekint. Ehelyett Tverdota kitűnő esszét írt, a vers születéséről szóló "nyomozati jelentés" adalékaiból bontva ki az elegánsan meggyőző értelmezést, Vas István pedig, Giusto-Rubato címmel, szakszerű verstani tanulmányt a szakaszok belső ritmusváltásáról. Persze kevés filológus lenne képes rá, hogy a verstanilag meghatározhatón túl így érzékelje - s főképp így érzékeltesse - egy vers zenéjét, ahogy Vas István teszi. Ritmikai fejtegetései nyomán megvilágosodnak a vers disszonánsnak tetsző rejtelmei, s - anélkül, hogy magyarázni kellene őket - egyszerre mintegy maguktól nyilvánvaló harmóniába illeszkednek. A Giusto-Rubato könnyen és pontos írás - cseppet sem "költői". De csak költő írhatta meg. Vissza