Tűzzel írt képek

Előszó

Ötven év - legalább ennyi remekmű. Kell ennél magvasabb értékelés? Vagy lelkesebb dicséret?... Itt akár be is lehetne fejezni ezt a megemlékezést. 1990 óta - Elekes Gyula ekkor jelent meg először Kecskeméten - évente legalább egyszer találkozunk. Hol itt, hol Udvarhelyen, hol Keszthelyen, hol másutt. Ha azt a fejlődést, amelynek ez alatt a két évtized alatt tanúja voltam, centiméterekben akarnánk mérni, a fejével már felütné a mennyezetet. .. Hát ma? Ma már a menny boltozatját ostromolja. Képcímei között böngészve - mi tagadás, még ma is jobban tudunk szöveget olvasni, mint képet! - ilyen aláírásokra bukkanunk: Sámán, Életfa, Álom, Virág, Küzdelem, Ősök, Fény... A szellemi irányultságát kifejező jelzők között viszont, ha külön nem hangsúlyozza is, minden kétséget kizáróan a „szkíta" vezet. A zománcképek sorát végigvallatva mégiscsak illenék összegezni látvány-szintű benyomásainkat is. Amit látunk: gyűrt-gyötört jelenben tükröződő ép és egészséges múlt. Csokonai Vitéz Mihályt idézve: „Földiekkel játszó égi tünemény". Lényegre törőbben: legalább két és félezer éves, szenvedve és örvendezve megélt életünk. Egyszóval: tömören és mindvégig hitelesen, pózok és szenvelgések nélkül tolmácsolt magyarság-élmény. Ezt a hangot ma kevesen vállalják, és még kevesebben bírják a Kárpát-medencében. A maga műfajában, a zománcművészetben ilyen csúcsokra eddig egyedül mestere, Turi Endre merészkedett. A népművészet irányából érkező ihletést ugyanitt és ennyire átélten csak Gyöngy Enikő tudja tolmácsolni. Festészetben kizárólag Makoldi Sándor nevezhető valódi kor- és sorstársának. A szobrászatban Bobály Attila és Mihály Árpád gazdálkodik hasonló fölényes magabiztossággal a szkíta-hun-avar-magyar szellemi és formai örökséggel... Rövid a névsor? Annál nagyobb dicsőség benne szerepelni! És a következő ötven év? (Kevesebbel ne érjük be!) Vissza