Tűzre, vízre vigyázzatok! (dedikált példány)

Előszó

Ha körbetekintünk Magyarország térképén, melyen a meglévő várak, kastélyok, kúriák, templomok, tornyok szerepelnek, bizony változatos, sokszínű kép tárul elénk. Érthető a legkésőbb emelt építmények túlsúlya, az évszázados dúlások, háborúk, a tűz és a víz pusztításai nem látszanak rajtuk. A világi, katonai rendeltetésű várak és kastélyok - bármelyik építészeti, történelmi korból is maradtak ránk - zömében néhány kisebb-nagyobb körzetben és elszórtan állnak, templomaink-tornyaink meg behálózzák egész országunkat. Még a XVIII. század végén, a XIX. század első felében, a lázas építési kedv időszakában emelt templomaink is viszonylag jó állapotban dacolnak az idővel, s már külső megjelenésükben is másfél-két évszázada hirdetik funkcióikat.
Kívülről nézve általában a legmarkánsabb templomrész a torony, amely önállóan is, a templomhoz, a várhoz, a kastélyhoz építve is sajátos rendeltetéseket hordoz. Olyan épület vagy épületrész, amely igen magas az alapterületéhez képest. Eredete bizonyára védelmi célokra vezethető vissza, de nemcsak védelmez, hanem alakjával, tömegével ki is tüntet valamit. A tornyok évszázadokon át praktikus célokat szolgáltak, sokfajta őrhelyként szerepeltek, többek között jó objektumai voltak figyelőknek, jeladóknak. És természetesen díszítő célokat is szolgáltak. A vallásos építészetben az a fontos érdek tükröződik, hogy épületei a többiek fölött álljanak, uralkodjanak. Kína, Japán és India vallásos építészetének pagodái, az asszír, perzsa építészet remekei, az egyiptomi templomok pilonja jól kifejezik vallásaik építészeti törekvéseit. Noha a klasszikus görög építészet az uralkodó vízszintes irány miatt csak erődítményeiben tűri a tornyot, a mohamedán és a keresztény művészet már igazán felkarolja, s az eleinte praktikus célok egyre erőteljesebben kibővülnek: haranggal egybehívni a gyülekezetet. Vissza