Tűzoltó szakpróba

Előszó

Bizonyára láttad már, amint vijjogó, nagy, piros tűzoltóautó száguld az utcán, hogy a sisakos tűzoltók mielőbb segíthessenek bajba jutott embertársaiknak. Bizonyára hallottad már a rémült kiáltást: "Tűz van!" Láttad már a pusztulást jelző félelmetes lángnyelveket, a gomolygó füstfelhőket. Vajon mire gondoltál akkor? Megijedtél? Féltél? Sajnáltad a bajba jutottakat? Eszedbe jutott-e ekkor az úttörőélet 4. törvénye: "Az úttörő ahol tud, segít."
Még az 1950-es években történt. Egy kis dunamenti faluban az iskola udvarán vörös nyakkendős úttörők pattogó vezényszavakra hosszú, kígyózó tömlőket gurítgattak, tekercseltek, majd egy különös alakú piros tűzoltókocsira erősítették. Másik csoportjuk vastag gumicsövet eresztett le a kútba. Az arra járó felnőttek elismeréssel szemlélték a gyakorlatot. Ekkor ijedt hang kiáltotta a szomszédból: "Emberek! Tűz van a Duna túlsó partján!", s máris felhangzott a félrevert harang ijesztő riasztása. A fiúk és a lányok futva húzták, tolták az előbb még gyakorlatra szánt két kocsifecskendőt a Duna-partra, a komp-átkelőhelyhez. A révész azonnal indított. Közben a szél orkánszerűvé erősödött. A méteres hullámok játszi könnyedséggel dobálták a kompot, mégis, mikorra átértek a túlsó partra, az úttörők összeszerelték a fecskendőket. Félelmetes látvány fogadta őket. Az állami gazdaság szérűskertjében óriási szalmakazal lángolt. Az égbenyúló lángoszlopok már-már átcsaptak a szérűn levő öt másik, hatalmas kazalra is. Az úttörők, tanárukkal, a Dunából szivattyúzott vízzel azonnal elkezdték az égő szalma oltását és a még ép kazlak mentését, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését. A szélviharban szinte emberfeletti küzdelmet vívtak, de legyőzték a pusztító tüzet. A dömsödi úttörő-tűzoltók hőstettet hajtottak végre; többmilliós kártól mentették meg a népgazdaságot. Vissza