Tűzoltó Múzeum Évkönyve X.

Előszó

Az ember már ősidők óta törekszik az egyik őselemet - a tüzet - a lehetőségei szerint uralma alatt tartani. A szándékolt, de felügyelet alatti tüzek sokféleképpen szolgálják az embert, ám korlátaiktól megszabadulva pusztító erővé válhatnak, és megzabolázásuk különleges kihívást jelent. A természetes - mint például a villámcsapás keltette - tüzek megelőzése sokáig szinte lehetetlen volt, ám a villámhárító feltalálása némileg egyszerűsítette az ellene való védekezést, de azt teljesen nem oldotta meg. A szándékosan okozott - mint a katonai műveletek nyomán fellépő pusztító; a gyújtogatást, a terrorakciókat követő - tüzek megelőzése reménytelen, méreteik, hatásuk szinte kiszámíthatatlan. Az emberiség történetét végigkíséri a tüzek megelőzéséért és a keletkezett tüzek megfékezéséért folytatott küzdelem. Koronként ezt más-más módon igyekeztek megoldani. Az alapmotívum az emberi közösségek megóvása, az élet, értékek megmentése érdekében tenni képes, illetve tenni köteles erők, eszközök összehangolt tevékenységében rejlik. A római birodalomban Augustus császár rendeletét követően már szervezett erők végzik alapvetően a kézművesekre épített szervezetekkel. A középkorban ez az iparosokat tömörítő szervezetekre - a céhekre - rótt felelősségben és tevékenységi rendben realizálódik1, de segéderőként - helyenként és önkéntes vállalás alapján - a diákság is részese a tűz elleni küzdelemnek. Vissza