Tüzes trónus

Előszó

Részlet a könyvből:
CEGLÉDEN, a plébánia tornácára nyíló ajtón néha kiszólt Boldizsár, Dózsa György számadó deákja. Nevet kiáltott s a szólított végigszaladt a tornácon, bedobbant a szobába, ahol a fő-főseregnagyok: Dózsa György, Mészáros Lőrinc, meg Turkevey Ambrus várták.
Ambrus, a sereg első kancelláriusa, kis pergamentekercset nyújtott át a hívottnak.
- Késedelem nélkül vidd ezt a parancsot - mondta Turkevey. - Fiam, éjjel-nappal vágtass. Keresztes vállalatunk jövendőjét bízzuk rád. A jó Isten vezéreljen.
Volt hadfi, deák, aki fogadkozott: ha tűzön-vizén is, de eljuttatja a parancsot ahhoz, akit illet. Volt, akinek csak a szeme égett szárazon... ez kifordult szótlanul a szobából, lóra vetette magát s kivágtatott a kapun.
A keresztesek gyülekező táboraiba indultak a nyargaló lovasok: minden táborba kettő. De nem egy időben mentek. Csak akkor indult a második, amikor párja már egynapi gyalogjárásra távolodott Ceglédtől. Ha baj érné útközben az egyik nyargaló lovast, párja futna be helyette Dózsa kemény parancsával: rá, azonmód, az urakra...
Minden követpár egyike deák volt, akit arról is megoktatott Mészáros Lőrinc, hogy minden keresztnek hódolt faluban új bírót és eskütteket állíttassanak a néppel s minden tizenöt-húsz falu élére járásnagy kerüljön, akinek a falvakból küldött követek tanácsa segítsen. Három-négy járás feje a megye nagyja. A megye nagyja hív nemesúr is lehet, de mellette okos, hites deák, tanitó, vagy pap serénykedjék. De járások szolgabírája csak volt jobbágy lehet. Néki is deák segitsen.
Turkevey Ambrus behúzódott munkaszobájába: egyszere hat deáknak mondta tollba a keresztes fejedelmek üzenetét, akaratát, olyan táborok főjének, akik alatt csak immel-ámmal szedelőzködtek hadba a jobbágyok. A felső magyar megyékben s a Dunántúl nyugati végein az urak dühe s az áruló papok hamiskodása miatt maradt tétlen a nép: se fegyver alá nem állt és se pénzt, se eleséget nem juttatott a hadnak. Vissza

Fülszöveg

A hatalmas Dózsa-trilógiának most először megjelenő harmadik része. Önálló, nagylélekzetű regény, egyben a trilógia befejezése. A nagy táborból ütőképes, viharerejű sereg lett, amely tisztában van már igazi céljával: felmenteni a jobbágyságot az urak sanyargató rabságából, felszabadítani az ország szegénységét, megteremteni az új rendet, hogy ne legyen többé úr és szolga.
A parasztsereg egységes, de az urak torzsalkodnak. Báthory, temesi gróf gyűlöli Zápolyát, aki a trónra tör; Thurzó, a cselszövő bányagróf fortélyosan helyezi el csapdáit vetélytársai közt. A nyugati végeken Kanizsay János tör hatalomra. A királyi udvar azt szeretné, ha Dózsa megtépázná a veszedelmes Zápolyát. Ekkor a paraszthad megmutatja oroszlánkarmait és ez összekovácsolja a széthúzó urakat s a Temesvár ostromára készülő kereszteseket Zápolya hadai szétzúzzák. Dózsa, a vezér maga is fogságba kerül, s Zápolya vadállati bosszút áll. A foglyokat s a főembereket seregestől huzatja karóba, a vezért pedig tüzes trónuson sütteti meg.
A XVI. század elejének magyar történelme egészen új reális megvilágításban, mint élő valóság jelenik meg előttünk ebben a regényben. Alakjai annyira élők, hogy szinte lélekzenek. A mult annyira közel kerül hozzánk, hogy lépten nyomon megérezzük mai vonatkozásait s önkéntelenül is felvetődnek a mai párhuzamok.
Mint olvasmány lebilincselően érdekes, emberi vonatkozásban megrázó drámaiasságú, megírásában művészi monumentalitású ez a regény. Vissza