Évike följegyzései III.

Előszó

Részlet:
Vihar a révben
Az ifjúsági regények - főleg a leány-regények - majdnem mind ugy végződnek, hogy a leány menyasszony lesz. Vagy férjhez is megy s az esküvő gyönyörűen le van irva. Menyasszonyi fátyol, fehér ruha, mirtuszkoszoru, orgonabúgás, rózsaszín ruhás koszorúslányok ... Gyönyörű szép minden, a kis lányok könnyeznek a meghatottságtól és a gyönyörűségtől, mikor olvassák és vágyakozva sóhajtanak föl: - bárcsak ők is már ott tartanának...
És mikor a saját életükről gondolkoznak, rendszerint nem is gondolnak tovább, mint a menyasszonyi fátyolig.
Ugy képzelik, hogy a regények vége és az élet beteljesülése a férjhezmenés; a kelengye elkészítése, minél több horgolt csipkével és recemunkával díszítve, a szebbnél-szebb nászajándékokban való gyönyörködés, a fehér menyasszonyi ruha és fátyol és az orgona zúgása a templomban... No és a barátnők és iskolatársnők pukkadozása sem utolsó élvezet, ha tudjuk, hogy mi megyünk leghamarább férjhez közülök ...
Eddig van a regény. Itt véget ér minden küzködés, minden megpróbáltatás, minden szenvedés; ami azután jön, az már csupa boldogság, megelégedés, sima tovagördülés puha, rugalmas autóban, az élet rózsákkal behintett utjain, minden zökkenés, minden kisiklás, minden összeütközés nélkül...
Pedig hát nem egészen igy van, leányok.
A regény igaz, hogy véget ér, de most kezdődik az élet. Az igazi, komoly élet. Az autó - az nincs sehol. Gyalog kell menni; megküzdeni soha nem sejtett akadályokkal, átlépni vagy átbotorkázni éles köveken, hegyes, szúrós tüskéket kikerülni vagy megsebezni magunkat benne és kínos gondossággal ügyelni, hogy el ne tévedjünk olyan útvesztőkben, amilyeneket az előtt sohasem láttunk...
Oh, milyen szerencse, ha ilyenkor, mikor ijedten, gyámoltalanul ide-oda kapkodunk, megfogja kezünket egy erős, szerető kéz, ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki elhárítja előlünk a tüskéket, átsegít az akadályokon s gyöngéd jósággal, megértéssel, szeretettel vezet ki az útvesztőből. Vissza