Janus Pannonius Gimnázium Centenáriumi emlékkönyv 1912-2012

Előszó

Tisztelt Olvasó!
„Száz éve már, több is talán / Párizsban bál volt minden éjszakán" - kezdődik a régi sláger, mely Chopin keringőjének dallamára íródott. Ha képzeletben visszarepülünk száz évet, s elképzeljük a boldog békeidők utolsó évének Pécsét, akkor az úri szalonokban reményteli bálozókat, az utcákon jómódú, sétálgató polgárokat, s a Mecsekről letekintve egy épülő-szépülő várost láthatunk. A város gyarapodását bizonyítja, hogy száz éve három jelentős, ma is meghatározó középiskolát alapítottak elődeink: a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolát (mai név), a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolát (mai név) és a Janus Pannonius Gimnázium jogelődjét, a Pius-alapítványi Katholikus Főgimnáziumot.
Ez utóbbinak emlékkönyvét tartja most kezében az olvasó.
Két világháború, forradalmak, diktatúrák, rendszerváltás - sok nehéz, tragikus, de ugyanakkor örömteli év után nem eredeti helyén, de áll és virágzik az iskola, a mi iskolánk. Nem olyan, és nem úgy működik már, ahogy az alapító megálmodta. Mégis kijelenthetjük, hívják akár Piusnak, akár Janusnak, a név közvetlen környezetének és az országnak is elismert iskoláját jelölte, jelöli. Szerény számítások alapján is száz éves működése alatt egy kisvárosnyi érettségizett diákot bocsátott ki falai közül.
Az emlékkönyv két részből áll, hiszen alapvetően két iskolát mutat be. Nem teljes krónika, mert azt tartalmazzák az évkönyvek, „kétévkönyvek" és jubileumi kiadványok. Aki pontos eseményekre, adatokra, nevekre kíváncsi, lapozza fel azokat. Kiadványunk emléket kíván állítani a két iskolának, ezért portrékat villant fel, hangulatok, illatok, pillanatok, személyes emlékek felidézésével mesél a múltról, hogy képet kaphassunk az eltelt száz esztendőről.
Ha a két iskolát össze kívánnám hasonlítani, nehéz dolgom lenne, bár a centenáriumi évre való felkészülés során ezt a Janus Gimnázium diákjai megtették. De, ha JÓI belegondolunk, akkor a két gimnázium olyan nagyon mégsem különbözhet egymástól, hiszen alapvető célját és küldetését mindkettő teljesítette, teljesíti. Hogy mi ez a feladat, azt talán Tüskés Tibor írónak, iskolánk egykori tanárának szavai fejezik ki legjobban: „Tudod, úgy van ez, mégy a neked kijelölt úton, és elágazáshoz érsz. Ott mindig ül valaki, egy mester, aki eligazít, merre menj tovább. És ha szereted, tiszteled a mesteredet, hallgatsz rá, mégy az általa javasolt irányba. Újabb kereszteződéshez érsz, újabb mester fogad - és ez így megy nagyon sokáig. Aztán elérsz egy kereszteződéshez, ahol nincs senki - oda állj be te, és ha valaki érkezik, a legjobb szándék vezessen, amikor útba igazítod..."
Őszintén hiszem, hogy a sok-sok, egykor üres útkereszteződésben ott ültek és ülnek a Piusban és a Janusban végzett diákok, és tették, teszik a dolgukat, ahogy azt Tüskés Tibor megírta. Bízom benne, hogy az iskolánkból ezután kikerülő diákok a jó irányt követve megtalálják majd a rájuk váró útkereszteződéseket, és helyesen Igazítják útba a hozzájuk fordulókat.
Az emlékkönyvvel tisztelgünk a száz év alatt útjukra bocsátott diákok és a tanításukban, nevelésükben részt vett tanárok előtt. Vissza