Tüskék és virágok (dedikált példány)

Előszó

Előzően megjelent Fogságaim c. című könyvemben Morzsák (Emlékek nélkül nem ember az ember) jelzéssel hosszabban írtam hadifogságomról és napjaink eseményeiről. Ezt követték a fogságban született, időrendbe sorolt verseim. Ezért a mostani válogatásban csupán a lényegesebb részeket emelem ki, másrészt egy-egy versnél az írásra vonatkozó hatásra teszek megjegyzést.
Lássuk tehát a számomra - remélem az Önök számára is - legfontosabb részt. A Trianon-emlékműről tennék említést ismét. A mostani országzászlónál sokkal reprezentatívabb, kiemelkedő volt a zászló a jelenlegi Szabadság téren, a háttérben a négy elszakított területet szimbolizáló Kisfaludy-Strobl Zsigmond szoborral. Őszintén nem értem, miért nem lehet ezeket visszahelyezni? Hol vannak? És a Fájdalom szobor? Gondolom, ha Mohács kiérdemelte az emlékparkot, ezeket a szobrokat is a helyükre kellene állítani! (Vagy újakat létesíteni.) A fájdalom ténye nem jelenti azt, hogy követeléseink lennének, de ha valakit tragédia ért, - s ez akár a nemzet is lehet - jogában áll meggyászolni azt. A strucc állítólag a homokba dugja a fejét (ami nem igaz) - miért kellene nekünk így tennünk ebben az ügyben? Ettől függetlenül még lehetünk barátok a szomszédokkal. Végül is ezer évig együtt éltünk és küzdöttünk a dolgainkért, sőt több századon át még a nyelvünket sem erőltettük senkire, hiszen a hivatalos nyelv a XIX. század elejéig latin volt, s később is uralkodó volt a többnyelvűség, senki sem vesztette el nemzetiségi hovatartozását. (Ennek szépségét és fontosságát már Szent István is kihangsúlyozta!) Ez a szabadság Erdélyben még fokozottabban érvényben volt. (Pl. önálló szász városok.) Melyik mai nagyhatalom tud ilyent mutatni? Az Egyesült Európában egyébként is szimbolikus jelentőségűre szelídül ez a probléma. Vissza