Előszó
Ötven év az ember életének - a legoptimálisabb esetben is - a fele. Az egyén tehát joggal tekint vissza, értékel, hogy mit végzett eddig és tervez, hogy mit szeretne megvalósítani élete második...
Tovább
Előszó
Ötven év az ember életének - a legoptimálisabb esetben is - a fele. Az egyén tehát joggal tekint vissza, értékel, hogy mit végzett eddig és tervez, hogy mit szeretne megvalósítani élete második periódusában. A fél évszázad azonban relatív időtartam. Az emberiség életében, a történelmi folyamatokban egy pillanat. Egy intézmény életében lehet sok is, kevés is. A túrkevei múzeum életében az öt évtized magában foglalja az eddigi történelmét az alapítástól a mostani évforduló megünnepléséig. A múltját illetően tehát az egész időtartam. A jövőjét tekintve - bízunk benne, hogy még lesz száz éves, kétszáz éves, végig éli a 21. századot és az azt követőket. A múzeum ugyanis az az intézmény, amely az emberiség kultúrtörténetének a tárháza. Olyan reliktumokat őriz a múltból, amelyet érdemes minden születő egyénnek megismerni, értékeit vállalni, hiszen muníciót, biztos alapot ad a jövő tervezéséhez. A jelen múzeumában tárgyak, tárgy-együttesek vannak elsősorban a múltból. Hogy milyen profilú lesz a jövő múzeuma, ma még pontosan meghatározni nem tudjuk, csak sejtéseink vannak. A 21. század muzeológusa valószínűleg - az új technikai eszközök bevonásával - hang-, kép- és írásos dokumentum adatbázisok segítségével tartja fontosnak megörökíteni, bemutatni az ember és környezete életét. A mostani gyűjtemény-együttesek maroknyi mennyiséget alkotnak majd a jövő múzeumában, de annál fontosabbak lesznek. Folyamatosan felértékelődik majd minden egyes tárgy, dokumentum, amely a 19-20. századból megmarad. Hiszünk benne, hogy felértékelődik tehát múzeumunk első ötven éve és mindazoknak a munkája, akik megalapították, a gyűjteményt tárgyakkal gyarapították, segítették. E koncepció alapján terveztük meg jelen évkönyvünket, vállalkoztunk a „Hírünk a világban" című új állandó kiállítás megrendezésére, szervezzük „A kismúzeumok jelene, jövője" című országos konferenciát és tartjuk évfordulós ünnepségünket.
Évkönyvünk, melyet kezében tart a Kedves Olvasó, tartalmazza a múzeum eddigi történetét, a múzeumigazgatók írásait. Bár a Sors kissé kegyetlen, hiszen az öt igazgató közül már eltávozott az Örökkévalóságba dr. Györffy Lajos, Fehérvári Béla, dr. Veress Éva. Hála a Teremtőnek, az alapító dr. Dankó Imre még itt van közöttünk és megszólaltathatjuk e kötetben.
Vissza