Turkeve

Előszó

Részlet a könyvből:

"Szakad az ónos eső. Viharos szél jár a pusztán.
A holt Tisza zsombékjából vadludak szállnak fel. Riadt szánycsapásokkal kóvályognak a hasas felhők alatt. Egy erélyesen rikoltozó gunár végülis lelket önt beléjük - a csapat hosszú sorba igazodik és sebesen elhúz dél felé. A Himesdi laposon róka szedi a lábát, ügyet se vet az orra előtt futkosó foglyokra. A nyulak befúrják magukat a kazlak mélyére.
Az északi szél eleninte csak erejét próbálgatja. Játékos kedvvel szórja permetezi az esőt a szunnyadó földek felett. Megcibálja a Szeleshát csenevész bokrait, csattogtatja a kútostorokat, kaján nótát fügyörész a telefondróton. Aztán megúnja a játékot, haragra lobban. Vad erővel belecsap a Berettyóba, szürke tajtékot ver a vizen, szétrúgja a turkeddi dűlőn sorakozó szárkupacokat, végigsüvölt Turkeve utcáin, s dérrel-durral nekiiramodik a Kunságnak.
Bolond idő. De csak hadd járja a bolondját. Mit árhat? A kenyérben nem tud kárt tenni. A bokros, erős őszi vetések, ennél nagyobb próbát is kiállnak. Sárral borítja a dűlőutakat? A jövendő széles útját nem bírja sárral borítani.
Gál Antal farkas-zugi tanyáján hárman hallgatják a kinti boszorkánytáncot: a nyolcvanhat esztendős öreg Gál András, a menye és az unokája. Maga Gál Antal, az apáról-fiúra megőrzött tizennyolcholdas birtok mostani gazdája, a városban jár. Pénzért ment be a minap eladott tizenegy birka áráért. Meg valamelyes itókáért. Szilveszter-este van, s a távozó óesztendőtől illik pohárral a kézben búcsúzni." Vissza