Előszó
A történelem kedvelői általában a dicsőséges, vagy éppen a vesztes csatákat, és azok pozitív vagy negatív hőseit tartják számon. Pedig azt már régen kimondták értő emberek is, hogy a háború nem...
Tovább
Előszó
A történelem kedvelői általában a dicsőséges, vagy éppen a vesztes csatákat, és azok pozitív vagy negatív hőseit tartják számon. Pedig azt már régen kimondták értő emberek is, hogy a háború nem más, mint a diplomácia folytatása, csak éppen más eszközökkel...
Ezért gondoltam, hogy nem árt megismerkedni néhány emberrel azok közül, akik a fegyver helyett a szó eszközével próbáltak változtatni Magyarország sorsán. Azaz, nevezzük nevükön őket, a diplomatákkal. Akiket csak ma hívnak így. Korábban, hosszú évszázadokon keresztül KÖVET volt a nevük. (És nem nagykövet! Ezt a rangot többnyire csak a második világháború után kezdték alkalmazni...) Érdemes magát a szót is nyelvtanilag megközelíteni: nem, nem a követ, a nyomában jár igéből ered. Hanem inkább a „megkövet" szóból. Ami nem jelent mást, mint elnézést kérni, ha valaki hibát követett el. Tehát valószínűleg e rang eredeti formájában annyit tett, mint békéltető, elnézést kérő embert vagy embereket küldeni a másik félhez. Azután a jelentés módosult, és már minden olyan küldöttet így neveztek, akit az egyik magas rangú úr a másikhoz küldött valamilyen ügyben. És a küldőnek vagy a fogadónak nem kellett feltétlenül uralkodónak, királynak, császárnak, szultánnak vagy fejedelemnek lennie. Előfordult, hogy kisebb uraságok, mint hercegek vagy grófok is küldtek követeket egymáshoz különféle ügyekben, vagy fordultak ilyen meghatalmazottak útján a náluk hatalmasabbakhoz.
Manapság a követ (nagykövet) fogalmához az társul, hogy egy ország több évi időre küldi a másikba. És van egy idegen főváros, vagy város, ahol állandó székhelye van, de néha előfordul az is, hogy a székhelyén kívül - többnyire takarékossági okból - egyszerre több másik országban is képviseli hazáját.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal