Előszó
Kínába 1983 óta utaznak magyar turista csoportok. A beutazási korlátozások fokozatosan oldódnak, s ma már egyéni turisták is érkezhetnek. Az országnak ugyan még vannak olyan részei, ahol nem - vagy csak alig - járt európai ember. Ezért nem ritka, hogy megfordulnak utánunk. Ott mi vagyunk a külföldiek, ami azonnal látható.
Hosszú hajú gyerekeinket az idős emberek az utcán is megsimogatják, hiszen náluk a hátul lelógó hajtincs, a "császári jegy" érintése szerencsét hoz. Udvariasan mosolyognak ránk, de komoly ismeretség kell ahhoz, hogy igazán barátjukká fogadjanak.
Amikor először vonattal érkeztem meg Pekingbe, a pályaudvarról kilépve óriási tömeget láttam magam előtt. Néhányan táblát tartottak a magasba, amelyen kínai írásjelek voltak.
- Mi történt? Csak nem tüntetésre érkeztem? - kérdeztem ottani vendéglátómtól. - Nem! Hangzott a határozott válasz, majd elnézően hozzátette: - Sokan vagyunk. Ki utazik, ki pedig a hozzátartozóját várja. Azért írják ki tábláikra a várt személy nevét, hogy hamarabb megtalálják egymást.
Meglepetésben és élményben volt részem később is bőven, s lesz része mindazoknak, akik elutaznak Kínába. Érdemes itthon - amennyire lehet - felkészülni, hogy már csak az élmények befogadásával és ne bosszúsággal teljen kint az idő.
Ezt a könyvet - a teljesség igénye nélkül - elsősorban azoknak írtam, akik először vágnak neki a hosszú útnak, vagy ismét vissza szeretnének térni Kínába. Remélem azonban, hogy azok is érdeklődéssel forgatják majd, akik hazatérve szép emlékeiket szeretnék újra felidézni.
Köszönetet mondok a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövetségének és mindazoknak, akik a könyv megírásában segítséget nyújtottak.
A SZERZŐ
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal