Turistaság és Alpinizmus 1935. október-november

Előszó

Részlet:
Fátrai emlék. Irta: Jellinek János. - A MTSz 1934. évi irodalmi pályázatán díjat nyert mű.
- Úgy vetem papírra, ahogy a gyermek látta, ahogy valaha a gyermek megélte. A félelem, a tiszta gyönyörködés, a humor, a szomorúság a gyermeké volt. Volt... S a felnőtté az emlék nosztalgiája.
Sokan, akik a természet szépségeit, lélekformáló nagyságát csak hírből ismerik, az abban élő embert durvának, lélek nélküli alsóbbrangú lénynek hiszik. Úgy áll előttük a paraszt, mint ellentéte a „kifinomult ízlésű és esztétikai érzékkel megáldott" művelt, nagyvárosi embernek. Hihető-e, hogy az, aki a természetben, a tökéletességben él, ne tanuljon attól? Ne ismerné a Tudást, aki bölcsőjétől a halottas ágyáig minden lélekzetével a Természet tanításait szívta magába? Aki a legeslegjobban ismeri a napkelet pírját, az erdők templomi zsolozsmáját. . . Hadd tekintsek vissza a lepergett idő egy emlékberingató képére ... gyermekkoromra.
És meséljen az.
Egy kis turóczi falvacskában, Felsőstubnyán laktunk akkor. A Nagy-Fátra alján. Csak kifordultam az öreg, szúette kapun és csodálkozhattam, hogy itt már minden annyira zöld és fent a Krizsna mégis hókucsmát hord. Nem győztem eleget bámulni a Flochová koporsóját, hogy milyen lassan válik róla le a fehér lepel. Tűnődtem a falusiakon, akik téli ruhát öltöttek magukra, ha Besztercére mentek s én mennyire edzett lehetek, hogy mezítláb járkálok a füvön. A környéket fél- és egésznapos barangolásaim közben már régen ismertem, amikor bátyámmal hosszabb kirándulást beszéltünk meg. Vissza