Turistaság és Alpinizmus 1932. július

Előszó

Részlet:

Hosszú szünet után ismét a „zöld Stájerország" hegyeit járom.
Méltán viseli a „zöld" jelzőt, mert valóban, nemcsak a térképen, de a természetben is szinte túlteng ebben a tartományban a zöld szín.
Zöldek gyönyörű fenyvesei, zöldek gondozott rétjei, kaszálói, de zöldesek még tajtékzó, zúgó, pisztrángos folyói is.
Azokban a szinte agyongondozott, üde rétekben nem győzök eleget gyönyörködni. Persze itt a hegyek között a nép legfontosabb terménye a fű, a széna, „das liebe Heu" és ennek megfelelően szeretettel gondozzák, állandóan kaszálják, amitől olyanok lesznek a völgyek oldalai, mint a zöld bársony. Roppant kedves az alpesi lakók népszokásai között a „fűkicsengetés", amikor kora tavasszal, hóolvadás után, a falu apraja-nagyja libasorban kivonul - legelői a földből alig kilátszó pöttömke, tipegő emberkék - valamennyi kezében kisebb-nagyobb kolomp, ezeket buzgón rázzák és csengetnek a fűnek, bújjék ki immár a földből, itt van újra a nehezen várt tavasz! Gondosan ügyelnek emellett, nehogy kimaradjon valamelyik gazda kaszálója.
Dúskálkodik Stájerország a zöld színben, de ezt persze főleg a sok nyári esőnek köszönheti. Ezért azután nem szabad neheztelnünk Szent Péterre, ha túráinkat nem ritkán megzavarják az ég feneketlen csatornái.
De mintha itt sem találnám már viszont a régi jó világot! Különben ez az elszomorító érzés Ausztriában már Bécsben elfogja az embert. A nép is más, mint volt valaha, még a hegyek között is. Persze a háború és az azt követő idők nyomot hagytak a nép lelkében is; hozzájárul ehhez még a mai nagy munkahiány, az evvel járó nyomorúság és talán - a köztársaság szelleme is. áljuk még Ferenc Vissza