Őstalaj/A nemesi fészek

Előszó

Részlet:

Őstalaj
1868 tavaszának egy napján, déli egy óra tájban, egy körülbelül huszonöt éves, hanyagon és szegényesen öltözött fiatalember kapaszkodott föl a pétervári Oficzerszkája-utza egyik ötemeletes házának hátulsó lépcsőjén. Nehezen slappogott viseltes sárczipőivel, lassan czammogott esetlen, nehéz testével, míg végre fölért a lépcső felső végére; ott megállt egy kopott, félig nyitott ajtó előtt, a nélkül, hogy becsengetett volna, csak hangosan szusszantott és úgyszólván bedűlt egy kis sötét előszobába.
- Itthon van Nezsdánkov? - kérdezte kemény, hangos szóval.
- Nincs, csak én vagyok itt, jőjjön be, - hangzott a szomszéd szobából egy ugyancsak meglehetősen nyers, női hang.
- Másurina? - kérdezte a jövevény.
- Igen, én. Ön pedig Osztrodumov?
- Osztrodumov Pimen, - felelt ez s gondosan levetve először a sárczipőit, azután szögre akasztva viseltes köpenyegét, bement abba a szobába, a honnan a női szó hallatszott.

Nemesi fészek
Történetünk az 1842. évből való.
A tavaszi fényes nap alkonyatra hajlott; apró, rózsaszínű felhők bolyongtak magasan a világos égen s úgy látszott, mintha nem tova szállanának, hanem eltünnének az azúr kékség mélyében.
O. kormányzósági város egyik szélső utczájában szép ház állott, a melynek nyitott ablakánál két nő ült: az egyik lehetett vagy ötven, a másik pedig vagy hetven éves.
Az elsőt Kalitina Dmitrijevna Máriának hítták. Férje, volt kormányzósági ügyész, a ki híres volt üzleteiről, élénk, határozott, epés és makacs természetéről, ezelőtt vagy tíz évvel meghalt. A megboldogúlt gondos nevelésben részesűlt, egyetemet végzett, de szegény családból származván, mihamar tisztában volt azzal, hogy útat kell magának törnie és pénzt szereznie. Dmitrijevna Mária szerelemből ment hozzá feleségükl: csinos, eszes ember volt s ha akarta: nagyon kedves. Dmitrijevna Mária (családi nevén Pesztova) gyermekkorában árván maradt, néhány évet Moszkvában, nevelő-intézetben töltött s onnan visszatérve, O.-tól vagy ötven versztnyire lakott nénjével és testvérbátyjával Pokrovszkban, a szülő-falujában. A bátyja mihamar Pétervárra költözött, szolgálatba állt s hugát is, nénjét is szűk körülmények közt tartotta, mígnem hirtelen halál vetett véget életének. Vissza