Milics Klára

Előszó

Turgenyev Iván
Az orosz irodalom dusgazdag, van elragadó költője, nagyszerű irója bőven. A legnagyobb tehetségek sorában ott áll Turgenyev Iván, mint regényíró s mint ember egyaránt megvesztegető jelenség, ki magához bilincselte azokat, akik életében ismerték s hódit ma is, mert salaktalanul nemes lelke benn él soraiban, melyek frissesége hervadhatatlan.
Az orosz föld, orosz emberek, viszonyok és állapotok, jórészt és főképen ez a tárgya írásainak. Mint meglett férfi elhagyta hazáját és Párisban élt, ahol baráti köre: Flaubert, Gautier, Zola, Goncourt, Taine, Renan, kik ugyanabban a lelkivilágban éltek, melyben ő, igaz lélekkel szerették. Lényének fővonása az az emberszeretete volt, a jóság a felebarát iránt, ez pedig alapult az emberi szív pontos ismeretén s a tények hideg megismerésén. Nem vetette magát bele magát vad, féktelen, eszeveszett álmokba és képletekbe, hanem látta az embert annak, a mi s állt egyenesen és szilárdan az életben őszinte szívvel, jóságosan és félelem nélkül - ez különösen a mai korban szolgálhat eszményképül.
S ez a nagy érzés fütötte, hevitette át irásait. "Apák és fiuk", "Köd", "A nemesi fészek", ezek az első nagy regényei Oroszországban előkészitették a jobbágyság eltörlését, oly erősen sugárzik ki lénye müveiből. Szerette a müvészi és a tehetséget s tudta elismerni lángoló lelkesedéssel kortársai nagy alkotóképességét. Nemes lélek, aki utolsó lehelletéig hitt abban, hogy a tehetség nagy, sulyos kötelességekkel jár és nyomtalanul elvesznie az értéknek nem szabad. Vissza