Tündérvilág

Előszó

Részlet a könyvből:

A két testvér.

Roppant nagy erdő tövében, kicsiny házikóban éldegélt nejével egy szegény favágó. Gyermekeit Jancsi s Margitka néven ismerték. Oly üdék s egészségesek voltak, mint a hal a vízben, pedig naphosszant éheztek, mert hiszen néha-néha a szegény favágó még a betévő falatot sem tudta beszerezni családja számára. Még hozzá szerencsétlenségére megjött a drágaság, most már aztán csakugyan nem tudta, miként intézze sorát, hogy mindenestől éhen ne haljanak.
- Tudod mit? - szólitá meg neje, ki a gyermekeket sohasem szívelhette - kettecskén majd csak kivergődhetnénk a bajból, ha valahogy nyakunkról lerázhatnék ezt a két élhetetlent. Holnap kezökbe adunk egy-egy darab kenyeret, bevezetjük az erdő legsürüjébe; ott aztán még jó meleg tüzet is rakunk nekik és akkor otthagyjuk őket szépszerével. A favágó eleinte szabadkozott, mert nem akart ilyen módon megszabadulni gyermekeitől, ámde a rossz asszony kibeszélte; hogy majd akadnak könyörületes emberek, kik fölveszik a kicsinyek gondját s jóval boldogabb sorsuk leend; mig ha itthon maradnak, mindnyájuknak el kell veszniök. A szegény favágó csak sóhajtozott s elvégre is nehéz lelki küzdelem után beleegyezett neje ajánlatába.
A gyermekek ezalatt ágyacskájokban egymás mellett feküdtek, de nem aludtak ám; mindent hallottak az utolsó szóig. A kis Margitka alig tudta visszafojtani zokogását, szivecskéje bánattal s gonddal volt tele.
- Sohase busulj, - vigasztalta Jancsi - én már kifőztem magamban, hogy miként találjunk haza. - Mikor aztán szüleik elaludtak, lassan fölkelt, kisurrant a házikóból oda, hol fényes holdvilágnál az apró kavicsok ragyogtak. Tele szedte zsebet s aztán ismét szép csendesen lefeküdt ágyába.
Másnap kora hajnalban felköltötte őket anyjok. „Ébredjetek kenyérpusztitók! - rivalt reájuk - menjünk az erdőre fáért." Erre mindegyiknek egy darab kenyeret adott s együtt mentek az erdőre. A kis Jancsi mindig hátul ballagott s koronként egy-egy kavicsot hullatott el zsebéből. így mendegéltek az erdő sűrűjébe. „No itt jó tüzet rakok, hogy ne fázlódjatok" szólt apjok, „azután várakozzatok reánk, majd ha elegendő fát vágunk, eljövünk értetek."
Jancsi s Margitka letelepedtek a tüz mellé; megjött a dél, elfogyasztották azt a kis kenyeret és szépen elaludtak. Vissza