Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi

Előszó

TÜNDÉRSZÉP ILONA ÉS ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI
Valamikor réges-régen, mikor még nagyuraké volt a világ, élt egy király, aki olyan gazdag volt, hogy nem volt párja sehol a világon. Ennek a királynak a kertjében nőtt egy varázslatos fa, ami minden reggelre almát termett, de nem is akármilyet, hanem színarany almát.
Igen ám, de történt egy reggelen, hogy amikor az udvari kertész kiment, hogy leszedje az aranyalmákat, nem talált egyet se. Lett is nagy ijedség az udvarban, hogy alig merték elmondani a királynak, mi történt. Hát még akkor, amikor másnap meg harmadnap is ellopták a gyümölcsöt a fáról. No, a királynak se kellett több, kihirdette azonnal, hogy kerek száz zsák aranyat kap tőle, aki megőrzi reggelre az almákat.
Jöttek is mindenfelől a válogatott katonák, mindenféle deli vitézek, de ahogy éjfélt ütött az óra, mind elszenderedtek a fa tövében, s ahogy megébredtek, bizony az almáknak csak a hűlt helyét találták.
A királyság népei már arról suttogtak, hogy vége a jó világnak, s ezek után szegénység köszönt az egész országra. Hanem volt ennek a királynak három fia, akik elhatározták erős akarattal, hogy ők bizony megőrzik az aranyalmákat, kerül, amibe kerül.
Az első este a legidősebb királyfi őrködött. Igen ám, de ahogy éjfélt ütött az óra, rászállt az álom a szemére, s mikor alig fertályóra múltán megébredt, már nyoma sem volt az almáknak. Második este a középső volt soron, de az se járt különbül, mint a bátyja.
Harmadik alkalommal a legkisebb következett, akit úgy hívtak, hogy Árgyélus. Leült a királyfi a fa alá egy zacskó dohánnyal a kezében, és úgy várakozott. Amikor közeledett az éjfél, egyszer csak érezte ám, hogy igen megkörnyékezte az álom. Csippentett egy nagyot a szelencéből, tüsszentett egy erőset, s máris felébredt. Vissza