Túl magas a fal

Előszó

Részlet a könyvből:

"Dóra könnyű, sárga nyári ruhában és lapos sarkú szandálban gyalogolt a part menti sétányon. A majdnem negyven fokos meleg ellenére derékig érő sötét haját nem tűzte kontyba. Sudár, törékeny alakját finoman fogta körbe rövid, sárga ruhája, melyet meg-meg libbentett a tengerparti szél. Dóra már huszonnyolc éves volt, de könnyed, ruganyos mozgása miatt a legtöbben csupán húsz évesnek nézték. Most is könnyű léptekkel haladt a pálmafák övezte sétányon, nem látszott rajta, hogy mázsás súlyt cipel a lelkén és a legszívesebben beletarolna a hűs óceánba, hátha felébred szomorú révületéből. Munkából tartott hazafelé kicsi, de rendkívül barátságos garzon lakásába. A forróság ellenére nem szállt buszra, mert annyira erőt vett rajta a „nekem már minden mindegy" érzése, hogy azt sem bánta, ha patakokban folyik végig a hátán az izzadtság hosszú haja alatt. Ismerős volt neki ez az érzés, amely sokszor kínozta egy-egy csalódott szerelem után. Dóra szinte tudatosan küzdött ez ellen az érzés ellen és mindig azon igyekezett, hogy megvigasztalja magát. Eleinte mindig egy-egy rúzs, körömlakk, vagy parfüm volt a „vigaszdíj", de amikor már több tucat bánat szülte souvenir ott sorakozott a polcon, beleunt az egészbe. Bármelyik parfümbe beleszagolt mindig más és más csalódás atmoszféráját érezte maga körül. Már a végén ezért is szerencsétlennek érezte magát, ezért az egyik hétvégén fogta és összecsomagolta a félig használt illatszereket. Büszkén nézett a tükörbe, majd néhány cserép virágot állított a depresszió kicsiny polcára. Az illatszerekkel teli fóliatáskát pedig odaadta mindig életvidám barátnőjének, Annának. Anna persze nem értette, hogy miért kapja ezeket a csecsebecséket, de hozzászokott már, hogy Dóra néha furcsán viselkedik." Vissza