Túl az országhatáron

Előszó

Részlet a könyvből :

Fásult dermedés fogja el a szíveket. Az életet sötét gyászfátyol borítja, mosolygós jeleneteit megszürkíti; a levegő nehéz, fojtó, az emberi lelket megőszíti.
A háború harmadik éve.
Ködös márciusi reggel, tavaszi hó pocsolyázza az utcákat. A Baross-téren halad egy géppuskás menetszázad. Milyen vigan, milyen lelkesülten!? Cicázz lovam, cicázz utoljára-ra-ra-ra,
Ma elmegyünk Taliánországba.
A nótától nem tud szabadulni a kis csapat, csak ez az egy járja. - Vadonatúj ruhások mind, oldalukon fityeg szép sárga bőrtáskában a revolver. Sapkájukon rózsa. Ekhós szekerekben a muníció. Hat alacsony mokány lovon a két géppuska és a hozzávalók.
A Rákóczi-úton ébrednek a boltok. Az utca közönsége kíséri a harctérre indulókat. A muzsika elől belevág a Radetzkybe. Ugyan ki hallgatná!? Tovább száll a régi nóta. Mintha az utca is énekelné.
Hányadszor e kép? Vajjon hányadszor?
Kapucziner Gyula hátizsákja tömve gubaszkodik a hátán, mellette ballag apja két cukorskatulyás csomaggal. Gyulát a mars-láza nem ragadja magával, némán halad, mintha aludnék. Nem tud érdemes gondolatot. Beszélni ugyan miről volna érdemes? Vigasztalni? Ez nagyon visszafáj. Bátorítani (hazudni) miért? Apja sem, meg ő maga sem hiszi el. Némán olvassa a a kávéházak és boltok sokféle színű és alakú címfeliratait. Máskor észre sem vette és most mintha ezeket is sajnálná itt hagyni. Vissza