Túl az abszurd színházon

Előszó

Korunk drámaíróinak kevés számú közös vonásához tartozik a vonzódás az elméleti megnyilatkozásokhoz, alkotói gondjaiknak többé vagy kevésbé általánosított érvényű megfogalmazásához. Arthur Adamov, a neves francia drámaíró egyike azoknak, akikben ez a hajlam a legerősebb. Mesterét, Brechtet e téren is követve, törekszik rá, hogy saját drámairól koncepcióját teoretikusan is megindokolja és ezt az indokolást minél szilárdabb ideológiai alapra helyezze.
Adamov drámairól pályájának közismert és rendkívüli vonása az a száznyolcvan fokos fordulat, amely e pályában az ötvenes évek derekán bekövetkezett: a szerző, akit addig Ionescóval és Beckett-tel, az abszurd dráma vezető egyéniségeivel emlegettek egy sorban, hirtelen megtagadta korábbi szemléletét s irodalmi eszményeit, és a haladó, elkötelezett drámaírás hívének vallotta magát. Ily módon eddigi munkássága a mai drámában szinte példa nélkül álló élességgel osztható két szakaszra; a korai időszaknak tematikában és formai megoldásokban egyaránt jellegzetesen abszurd műveit /többnyire egyfelvonásosokat/ markáns társadalmi mondanivalóval rendelkező, haladó szándékú művek váltják fel, amelyek formai-szerkezeti téren elsősorban Brechtet követik. /Mindkét korszak drámáinak rövid tartalmi ismertetését, az elméleti Írások könnyebb megérthetősége kedvéért,kiadványunk függelékében közöljük. Vissza