Túl a Kárpátokon... (Tiltólistás kötet)

Előszó

Ötezer kilométert tettem meg olyan földön, olyan utakon, olyan csillagok alatt, amelyek, úgy látszik, örök hűséget fogadtak a háborúnak. Annak a háborúnak, amely nyíltan vallhatja magáról: páratlan az emberiség történelmében.
Igen, orkánzik körülöttünk a föld. Ágyúk dörögnek a Csendes-óceáni szigeteken éppen úgy, mint a Földközi-tenger partjain. Vért iszik a tenger, vért iszik a föld. Manapság nem vidám az élet sem Berlinben, sem a Themze-partján. Legfeljebb az egyik helyen erősebb a hit, másutt hangosabb a sajtó. A végső eredmény még nem bontakozott ki. Az európai férfi harcol és figyel. Magam is így vagyok, dolgozom, küzdök, rohanok, harcolok és figyelek. Nyitva tartom a szemem, s ha akarom, ha nem, krónikása vagyok mindannak, ami körülöttem és velem történik. A lélek ma, ha akarja, ha nem, felveszi, felszívja, mélyébe raktározza a harcos napok ezernyi szenzációját. És vagy eltemeti örök hallgatásba, vagy írott szóvá váltja.
Mindazt, amit látok, hallok és érzek, én leírom. Valami megszeghetetlen parancs, hogy papírra vessek mindent és átnyújtsam az olvasónak: íme, így láttam...
Ötezer kilométert száguldott velem a gépkocsi. Utam az új világháború legtöbb sebbel telehintett földjén vitt keresztül, Lengyel- és Oroszországon. Ó, milyen leírhatatlan hangulati különbség van a két hatalmas kiterjedésű ország között! Lengyelország egy szörnyű célkitűzésű európai politika szomorú, összezúzott áldozata. Oroszország... Az Istent és minden emberi méltóságot sárba tipró terület-kolosszus. Vérző, ordító, jajgató, napról-napra pusztuló óriás, amelynek segélykiáltását nem hallja meg a megtagadott Isten.
Nyitott szemmel jártam. Figyeltem. Kérdeztem. Jegyeztem. Hallgattam. Néha még leselkedtem is. Minden törekvésem az volt, ne fáradjon el agyam, szívem és idegzetem az ötezer kilométeres út megszámlálhatatlan kanyarulatában.
Mennyire más volt az íze, hangja, hangulata nyugati utazásaimnak! A nyugati országokat járva féltem, igen, attól féltem, hogy összehasonlítván fajtám erejét és tudását a Nyugat kultúrájával és életével, a nagy mérleg serpenyője a mi rovásunkra süllyed. Nem így volt! Láttam gazdaságukat, de észrevettem gerincük gyengüléseinek okát is. A túlzott jólét, mint a példa is megmutatta, még ha Maginot-vonallal védi is magát, soká ellenállni nem tud... Ahhoz, hogy egy nép kitartson a legborzasztóbb viharban is, örökös edzés szükséges. Benső hit és teljes önkritika. Különben még a Maginot-vonalakon belül is összeroppan. Megdöbbentően tragikus példa erre maga Franciaország.
Mikor hazaértem a hatalmas útról, élményeim három csoportba sűrűsödtek. Látomásszerűen tűntek elém a képek: Mit láttam Lengyelországban? Mit láttam Lengyelországnak abban a részében, amelyet a német-lengyel háború után megszállott a szovjet? És mit láttam a halott cárok birodalmában, a vadul küzdő de irtózatosan vérző Szovjetunióban, a minden oroszok földjén?
És most, hogy e hatalmas úti-trilógia jegyzetei előtt ülök, ellenállhatatlan erő késztet, írd meg, amit láttál.
Miért?
Egyrészt azért, mert magyar kötelességemnek tartom, másrészt, mert évszázadokon át is ritkán jut ember ilyen fantasztikusan nagy, véres és tanulságos élményekhez.
Szemtől-szembe látni, milyen tragikus sorsra jut egy nemzet, ha nem a maga benső államhivatásának hangjára, hanem idegen propagandára hallgat, - óriási élmény, emberi szempontból bármilyen szomorú is.
És szemtől-szembe állni a meztelen bolsevizmussal, eredményeivel, lelki és testi és etikai pusztításaival, - még megrendítőbb. Igyekeztem mindenben tárgyilagos lenni. Szerény művemet egy csomó helyszíni felvétel illusztrálja.
Íme, átnyújtom a Halál országútján megtett ötezer kilométer történetét írásban és képben. Vissza