Tudományos szocializmus Tomus XIV.

Előszó

Részlet a könyvből:

Az algériai háború és a kommunista-szocialista együttműködés lehetősége az 1956. januári választások után
A második világháborúból meggyengülve kikerült francia imperializmus újabb, másfél évtizedig tartó háborús időszakot zúdított az országra: az indokínai és az algériai háborút.
A következőkben azt vizsgáljuk, hogy az algériai háború, pontosabban az ellene kialakult és a békés rendezést követelő tömegek nyomása hogyan teremtett kedvező lehetőséget a kommunista-szocialista egységfront kialakításához, és hogy ez a lehetőség, amely a baloldal 1956. januári választási sikereiben öltött testet, döntően a Francia Szocialista Párt jobboldali vezetőinek politikája miatt hogyan maradt kihasználatlan.
Dien Bien Phu a gyarmati elnyomás alatt élő népek példaképévé vált. A vietnámi nép győzelmétől is ösztönözve 1954. november 1-én a Franciaország integráns részeként kezelt Algériában maroknyi forradalmár kirobbantotta az antikolonialista nemzeti felszabadító háborút. A burzsoázia politikusai a felkelést követő hónapokban megpróbálták bagatellizálni a fegyveres összecsapások jelentőségét, közönséges rendzavaróknak minősítették a felkelőket és úgy vélekedtek, hogy a rendőrség és kisebb katonai alakulatok mozgósításával rövid időn belül helyreállítják a rendet Algériában. Az összecsapások a felkelők és a katonai alakulatok között azonban nemhogy csökkentek volna az 1955-ös év folyamán, hanem egyre szaporodtak. Az augusztus 20-án Constantine megye északi részében, főleg a városokra kiterjedő összecsapások sorozata, amelyeknek több mint ezer halottja volt, döbbentette rá a gyarmatosítókat a probléma komolyságára. Szeptember 26-án a Franciaországhoz hű algériai politikusok, akik korábban az asszimiláció hívei voltak, az algériai nemzeti eszme mellett tettek hitet. Az Algériába küldött katonák először szeptember 11-én tüntettek a háború ellen a párizsi Gare de Lyon-on. Vissza