Tudományos emlékülés a Mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából

Előszó

Dr. Benda Kálmán: MOHÁCS ÉS A MAGYAR TÖRTÉNETSZEMLÉLET

1526. augusztus 29-én, János fővételének napjának délutánján, Szolimán szultán alig néhány órás ütközetben, Mohácsnál szétverte és megsemmisítette a magyar sereget. „Keljetek fel, a törökök mind egy szálig leverték a magyarokat" - kiáltotta a csatát követő éjszaka a virrasztó Buda várában. És ha az álmából ocsúdó őrség talán nem is mérte fel az esemény igazi jelentőségét, a menekülő királyné és udvara tudta: az ország élete fordulóhoz érkezett.
Az elkövetkező hónapok, majd évek eseményei azután mindenki számára világossá tették, hogy a mohácsi csatával bevégződött egy korszak, s az ütközet másnapján egy új kezdődött. A török megdöntötte a hatalmas és erős középkori magyar királyságot, az ország három részre szakadt, s a belső harcok, a külső ellenséggel való küzdelem maradék erejét is szinte felőrölték. Így Mohács már a kortársak szemében szimbólummá lett. A csata egyszerre emlékeztetett a régmúlt nagyságra és az ezer sebből vérző jelenre, benne okot és okozatot láttak együtt, s keresték a magyarázatot, mely ha orvoslást nem is, de legalább vigaszt és magyarázatot ad a dolgokra. A történelmi események tanulságait keresők számára így válik Mohács a nagy példává, az utódokat intő és oktató jelképpé, melynek nemzeti mondanivalóját minden kor, minden politikai és társadalmi irányzat másban látja.
A reformáció korának nemzedéke, vallásos világszemléletének megfelelően, isten büntetését látja a mohácsi csatavesztésben. Vissza