Előszó
Legelső élményünk, még születésünk előtti időszakból, hogy halljuk anyánk szívének szabályos, ritmusos dobbanását, érezzük minden mozdulásánál, ahogyan ringatózunk. Körülvesz minket, körülölel a...
Tovább
Előszó
Legelső élményünk, még születésünk előtti időszakból, hogy halljuk anyánk szívének szabályos, ritmusos dobbanását, érezzük minden mozdulásánál, ahogyan ringatózunk. Körülvesz minket, körülölel a biztonságot adó anyaméh. Valaha az újszülött gyermek első játéka volt, hogy anyja az ölébe vette, ringatta, megérintgette, testrészeit megnevezte egy rövid mondóka segítségével: Itt a füle, itt az orra, itt pedig a harapója! Itt a keze, itt a lába, itt meg a kis hasikája. Ezek a játékok mintegy a folytatását jelentik az anyaméhbeli élményeknek. Újra és újra felidézik a gyermekben azt a jó, biztonságos állapotot, közben segítik az átmenetet, gyengéden átvezetnek a kinti világba. Anyaként fedeztem föl az ölbeli játékokat. Saját gyerekkoromból emlékeztem néhány kedves játékra, a simogató Ciróka, marókára, a tenyeret csiklandozó Kerekecske gombocskára.
Néprajzos képzettségemet segítségül hívva keresgélni kezdtem társaikat a gyűjteményekbe, mind többet és többet, változatos szövegeket és játékmódokat. Fiaimmal és lányommal játszottam őket évek hosszú során át, általuk fedezhettem föl, mit ad a kicsinyeknek az ölbeli játék. Láttam, mi okoz nekik örömet, megtapasztaltam, mit tanulnak meg, miben fejlődnek a cirógató, ringató mozdulatok, a ritmikus versikék-mondókák hatására. Megértettem, hogy e játékok legalább annyira jók a gyerekkel játszó felnőtt számára is, hiszen megadják az együttjátszás élményét, gazdagítják, elmélyítik, meghittebbé teszik érzelmi kötődésünket.
Vissza