Előszó
Részlet:
"A magyar nyelv és stílus világáról az utóbbi időkben több figyelemreméltó cikk jelent meg. E cikkekben azonban a magyar nyelv válságáról nem, inkább csak a magyar stílus válságáról volt szó s a súlyos címek mögött megoldásra váró nagyjelentőségű kérdés oly röviden és annyira általánosságban tárgyaltatott, hogy a legtöbb, különösen laikus olvasó nem találta meg a lényeget az egyébként elmés fejtegetésekben, mert kellő számú bizonyító erejű példák és idézetek hiányában nem derült ki, hogy a magyar nyelvnek, vagy akár stílusnak melyik eleme jutott válságba s mely elemek, vagy stilisztikai formák elváltozása, vagy pusztulása folytán fenyeget végveszedelem. De a nyelvész sem olvasta ki - éppen rövidségük miatt - e cikkekből, hogy a nyelvi és stilisztikai megnyilatkozási formák végtelen területén merre lappang a titokzatos baj: a szavak hangtani használatában, alaktani alkalmazásában, a mondatszerkesztésben, avagy a szórendben-e? Nem árulták el, hogy a divatból rég kiment körmondatokat hibáztatják-e, vagy a ma divatos pointe-irozást, - a parataxist-e, az alárendelő kötőszók hiányát, ami a primitív stílusban szokásos, vagy a hüpotaxist, az alárendelő kötőszók túlzott használatát, - az egyszerű, képek, hasonlatok nélküli száraz előadásmódot-e, vagy a színes, képekben, hasonlatokban bujálkodó dagályos stílust, - a nyugodt és előkelő elbeszélő stílust-e, vagy Szomory, Szabó Dezső, Kassák Lajos szenvedélyes, de mindig - a maguk módja szerint - egyénisgére törekvő stílusát? Mely megbotránkoztató hibák hát, amelyek miatt félre kellett verni a harangot: talán a szinonimák halmozása, a homonímák el nem kerülése, ugyanazon szavak pongyola ismétlése, képzavar, idegen szavak, idegen szerkezetek, hibás szórend, ízléstelen szavak és képek, vagy az irodalmi nyelvben el nem fogadott és el nem fogadható népiességek, dialektizmusok, zsargon térfoglalása, nüánszok kifejezésére képtelenség?"
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal