Kirándulás a magyar multba

Előszó

Sétára hívjuk az olvasót a régi magyar világba. Nem tróntermekbe, nem főúri kastélyokba, hanem a vidéki városokba, falvakba, tanyákra és ki a régi magyar pusztákra. Meglátogatjuk őseinket otthonukban, hétköznapjaikon, mindennapi munkájuk, mulatozásaik, szórakozásaik közben és katasztrófák idején. A történelem időgépén oly hirtelen lepjük meg őket, hogy nincs idejük történelmi pózba helyezkedni, páncélt, díszmagyart ölteniök és fényképezőlencsénk a maguk természetes, emberi mivoltában, gyámoltalan kétségbeesésében, vagy hetvenkedő, boros mámorában, vagy imádkozó áhítatában örökíti meg - nem a történelemből ismert nagy embereket, hanem a tömegmagyart, nem a történelem nevezetes napjain, hanem elfelejtett dátumok alkalmával.
A magyar föld: hegyei, völgyei, pusztái, folyói, szigetei általában ugyanazok, amelyek ezer évvel ezelőtt voltak. Az emberi kultúra némi kozmetikát végzett ugyan arculatán: pocsolyákat, mocsarakat, nádasokat eltüntetett, folyókat kiegyenesített, itt irtott, ott telepített erdőket, utakat rajzolt a pusztákra és a járhatatlan őserdőkbe, de a pörsenések, ráncok eltávolítása az arc általános kifejezését nem szokta megváltoztatni. A szél ugyanúgy zörgeti a körtefa leveleit, vagy suhan át a fűzfalombok közt, ugyanaz a por kavarog a levegőben, ugyanaz a víz folyik a Dunában és a patakokban, mint ezer évvel ezelőtt, ugyanazokat a csirkéket és vadakat, ugyanazokat a növényeket fogyasztjuk, mint Attila, vagy Baján, vagy honfoglaló őseink. A nagy keret, amelyben élünk, nem változott, az emberi alkatot és lelket formáló természeti erők sem, a magyar test és lélek azonos folytatása a réginek, csak a tudomány, különösen az orvostudomány és a technika bizonyos kényelmet vívott ki nekünk láthatatlan belső ellenségekkel és a természeti erőkkel szemben. Hány olyan betegség, járvány van azonban, amely ma éppúgy kaszál sorainkban, mint azelőtt? És a jégeső, szélvihar, földrengés ellen tudunk-e védekezni? A lét, nemlét, az élet és halál problémája ma is ugyanaz, ami régen volt. Az emberek születnek, élnek - boldogan vagy boldogtalanul, és meghalnak, a falusi és pusztai magyarok ugyanúgy, mint régen, a városiak más, fejlettebb formák közt. Vissza