Görög regék

Előszó

Magyar népmesében találkozik a vándor a Nappal, aki elmondja neki, hogy reggel vidáman jön fel az égre, mert kipihente magát, de este szomorúan nyugszik le, mert fáradt. Máskor egy Hold nevű vitéz alva találja a másikat, akit napnak hívnak. Eltűnt testvéreit keresi a mesebeli leány, megy hetedhét ország ellen, sehol se falut, se várost nem talál, végül gyertyavilágot pillant meg messziről, bemegy a házba, ahol a Csillagok anyja látja vendégül, s hajnalban, amikor gyermekei sorra hazatérnek, őket kérdi, nem látták-e a leány tizenkét testvérét. De nem látta sem az Esthajnalcsillag, aki legkorábban szokott elmenni hazulról, sem a Göncölszekér, pedig az egész világot körüljárja minden éjszaka, sem a Fiastyúk, pedig csirkéivel az egész világot bebarangolta elveszett ökrei után, sem a Kanászok, pedig ők az egész világot lekaszálják, sem a Sántalánycsillag, aki minden árkon-bokron keresztülmegy, amikor szilkéjében ebédet hord a Kaszásoknak. Ezután a Nap anyjához tér be a leány, ez reggel kérdezi fiát, a felkelő Napot, majd a Hold anyjánál kér szállást, ez reggel kérdezi leányát, a hazatérő Holdat, de azok sem látták a leány testvéreit. Utoljára a Szél anyja fogadta be a leányt, s mikor napfelkelte előtt hazatért anyjához a Szél, elmondta, hogy rengeteg sötét erdő mélységében, ahová sem a csillagok sugarai, sem a Nap világosága, sem a Hold fénye nem süt be, él átkozottan a tizenkét testvér, csak ő jár be hozzájuk, hogy szobájukat kiszellőztessse. Említsük még meg a Fehérlófiát, akit kétszer hét esztendeig szoptat anyja, a fehér ló, amíg megállja az erőpróbát, azután elindul hősi útjára, melynek során óriásokat kényszerít szolgálatába, a Fanyűvőt, a Kőmorzsolót és a Vasgyúrót, sárkányokat győz le, és királyleányokat szabadít ki az Alvilágból, a legkisebb leány keze és az öreg király fele királysága lesz érte a jutalma. Hajnal Jánossal meg éppen egy órában születik táltos lova, amely úgy segíti minden kalandján győzelemre a mesehőst, mint a görög mitológiában Bellerophontészt fehéren csillogó, szárnyas paripája, a hősével ugyancsak egyszerre születő Pégaszosz.
Ilyenféle motívumokhoz hasonlót még sokat idézhetnénk akár a magyar népköltészetből, akár más népek mesekincséből. Annak az ősrégi világszemléletnek az emlékei élnek tovább ezekben, amely az emberiség történetének a hajnalán keletkezett. Az ember kezdetben, fogyatékos tapasztalatai és gyarló szerszámai birtokában, magához vagy az állatokhoz hasonló élőlényt látott az őt körülvevő természet minden jelenségében, így teremtette meg képzeletében az ember alakú (görög szóval anthrópomorf), illetőleg állat alakú (thériomorf), de az embernél mérhetetlenül erősebb isteneket, démonokat vagy éppen az állati és emberi tulajdonságokat egyesítő sárkányokat és egyéb szörnyetegeket. S mert a természet még ismeretlen erői váratlan veszedelmekkel - szélvihar, villámcsapás, földrengés, árvíz, szárazság, vadállatok, sáskák és egerek pusztítása, betegségek - is fenyegették az életét, varázsszertartásokkal, áldozatokkal, imával engesztelte őket. Így iparkodott maga mellé állítani a képzelete által teremtett, de a fantasztikus megszemélyítésben is a természet valódi jelenségeit visszatükröző természetfeletti lényeket. Az égitestek mozgásában és az évszakok váltakozásában ismert fel először törvényszerűen ismétlődő folyamatokat, s tapasztalatairól olyan történetekben adott számot magának, amelyek elképzelése szerint valamikor, emberemlékezetet megelőző ősidőkben játszódtak le, hogy azután szabályos időközökben az ősi cselekmény ismétlődjék újra meg újra. Az ilyen "okmagyarázó" - görög szóval aitiologiai - mondák idővel valósággal kozmogoniai - azaz a világ kialakulására vonatkozó - tanításban összegeződtek. S minthogy az istenek általában egy-egy természeti jelenség - Ég és Föld, Nap és Hold, tengerek és folyók, források és szelek, gabona és bor stb. - megszemélyesítései, egy-egy isten megszületésével az alakuló világ válik egyre teljesebbé. Vissza